Valószínűleg hamarosan olyan etikus üzleti világban fogunk élni, mint még soha, papíron legalábbis. Elképesztően ömlik a pénz az etikusnak mondott befektetésekbe, ami által mindenki kaparni fog, hogy legyen valami ilyen plecsnije. Az etikai ösztönzők önmagukban inkább előnyösek, de új problémákat is hoznak.
Látványos folyamatok alakítják át az üzleti világot, ezek egyike, hogy elsöprő erővel megérkeztek az etikus, a zöld, társadalmilag felelős és hasonló nevű (SRI – Társadalom- és Környezettudatos Befektetések, ESG – Környezet, Társadalom, Felelős Vállalatirányítás) befektetések. Ilyesmik elég régóta léteztek sokféle formában, de eddig leginkább érdekes részpiacot jelentettek csak a jólelkű befektetőknek, skandináv nyugdíjalapoknak, akik hajlandóak voltak akár némi hozamról is lemondani, hogy biztosan jó ügyet szolgáljanak.
Mára ez több okból is megváltozni látszik. Az elmúlt pár évben rendesen felpörgött a felelős pénzek piaci részesedése, 2018-ban már bőven több mint 30 billió dollárt kezeltek ilyennek mondott módon, a 2016-os szinthez képest több mint harmadával többet. Vagy a Verizon év elején kihozott egy „zöld” kötvényt egymilliárd dollárért, a befektetők pedig teljesen megőrültek, képletesen értve egymást taposva próbáltak bevásárolni belőle. Hamar készülni is kezdtek a következő körre, ha csak ez kell a népnek.
Az nem teljesen egyértelmű, hogy ezen pénzek mind tényleg teljesen jó ügyeket szolgálnak-e, az viszont igen, hogy lelkesedés töretlen, kitartó növekedésre lehet számítani. A Bank of America szerint a következő két évtizedben még 20 billió dollár fog ideáramlani, ami nagyjából az S&P500, az 500 legmeghatározóbb amerikai cég mostani értékével egyenlő. De mi történik itt, megjavultak az emberek?
Egyrészt sokkal több és jobb adatunk lett, miközben nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség legsürgősebb megoldandó problémája a klímakatasztrófa elkerülése. A kettő együtt pedig több nagyságrenddel környezettudatosabb fogyasztókat jelent, mint bármikor korábban.
Semmi okunk azt feltételezni, hogy az előző generációk bármivel is mohóbbak vagy gonoszabbak lettek volna, mint az utánuk következők. Egyebek mellett viszont korábban nehezebb volt a villamoson rákeresni, hogy a NASA űrvideói alapján hogy tűnnek el a gleccserek. Vagy megmondani, hogy a villamos legyártása mennyivel járulhat hozzá a globális felmelegedéshez, ami létezik.
De nem csak arra az új, és közösségi média miatt egyre fajsúlyosabb piaci kockázatra kell odafigyelnie a vállalati vezetőknek, hogy a fogyasztók könnyen lehúzzák a céget, ha kiderül, hogy környezetszennyező a működése. A sima etikátlan működés is nagyobb gond lett, sokan háborognak, ha mondjuk legális rabszolgamunkával készül a cipőjük, vagy ha a cég megoldja, hogy inkább ne fizessen adót.
Ráadásul befelé is figyelni kell, a munkavállalók is egyre aktívabbak, egy gátlástalanabb cégnek valószínűleg egyre többet kell fizetnie, ha csak a kevésbé finnyás munkavállalók közül válogathat. Ahogy a nem alapműködéshez tartozó húzások is fajsúlyosabbak lettek, nagyobb hatása van már, ha mondjuk a főnök taperolja az alkalmazottait, vagy a rendszeres bekúrással kombinált vadászatot hívják vezetői csapatépítőnek.
A mindenféle társadalmi nyomás egy dolog, de azért a szabályozási változtatás hoz biztosan erős változást a vállalatok működésében. A tartós társadalmi akarat viszont előbb-utóbb szabályozási változássá érik, és nagyon úgy tűnik, hogy ez olyan nagy csoportok érdekeltek az ESG szempontok számonkérésében, akikkel muszáj számolni. Az USA-ban például egy érdemibb felmérés szerint a gazdag nők, az X- és a millenniumi generáció többsége , és szupergazdagok majdnem 40 százaléka 2018-ban már igyekezett ezeket figyelembe venni a befektetői döntése során.
De azt is a szabályozási változások előszobájának érezhetjük, hogy idén több tucat nemzetközi szabályozó, központi bank és fajsúlyos pénzügyi intézmény – köztük az MNB – érvelt amellett közös javaslatcsomaggal, hogy a klímaváltozás miatt szigorítani kell a pénzügyi szabályozásokon.
Még kevésbé távolra mutató érv, hogy a top 500 amerikai cégben soha nem volt még ilyen sokra beárazva a nem megfogható eszközök összesített értéke. Ötször akkora értéket lőttek már be a márkaértékhez, reputációhoz és szellemi tulajdonjogokhoz, mint a megfogható eszközökhöz.
Ezek értékeléséhez pedig a hagyományos pénzügyes értékelési mutatók sokszor nagyon gyengék, ESG-, SRI- szempontokra is szükség van. A probléma egyébként nem újkeletű, a Kiotói jegyzőkönyv elfogadása vagy dotkomlufi kipukkanása után is felerősödtek azok a hangok, hogy a pénzügyi mutatókon túli adatokat is muszáj lenne elemezni a cégek teljesebb megismeréséhez. Nem túlzás feltételezni, hogy pusztán a pénzügyi adatokra fókuszáló vállalatértékelés egyre kevésebbet tud segíteni a cégek jövőbeli teljesítmények megítéléséhez.
Más felmérésekből arra következtethetünk, hogy az USA-ban az intézményi befektetők jó része is elébe menne a várható szabályozási változtatásoknak, és közvetlenül kérik már számon a vállalataikon a lehetséges új ESG-szempontokat.
Európában is hasonló a helyzet, azzal megspékelve, hogy a környékünkön a környezeti szempontok fontosságát nehezen lehetne túlbecsülni az Európai Zöld Megállapodás óta. A University College London közgazdásza, Mazzucato szerint például a megállapodás véghezviteléhez nem kevesebbre van szükség, mint hogy az összes uniós pénzügyi és szabályozási eszköz rendszerszintű átalakítására, hogy csak a zöld innovációt és átmenetet segíthessék.
A téma egyik erős hátulütője, hogy rengeteg fajta módszertan, tanúsítvány és díj igyekszik rárepülni erre az új igényre. Ha jobban meggondoljuk, elég jól meg tudjuk különböztetni például azt, hogy mi számít elektromos autónak, és mi az, ami hibrid, vagy csak van benne elektronika. Azt viszont nehéz kategorizálni, hogy mitől lesz kellően fenntartható vagy nyugati normák szerint is etikus egy cég működése.
Még a legjobb szándék mellett sem egyértelmű kapásból, hogy mondjuk mennyire etikus cég a Tesla? Biztos van, aki azt mondaná, hogy abszolút példamutató, hiszen élvonalbeli elektromos autókat gyárt. Más azt pedig mondhatná, hogy nem túl megnyugtató struktúrájú a vezetése, és a termékük teljes életciklusa őrületes szennyezéssel jár, csak nem náluk jelenik ez meg feltétlenül.
Ennek megfelelően rengeteg fajta önjelölt etikai megjelölésre érdemes számítani, amiért minden valamire való cég két kézzel fog kapni egy jó darabig. A kisebb vállalatok közül sokan valószínűleg vesznek is maguknak hasonló kamuplecsniket, díjakat majd, ha ez kell az embereknek.
A nagyobbak közül sokan pedig már jó ideje gyártják a saját jelentéseiket magukról, amiben a külvilágnak előremenekülve reklámozzák, hogy a saját mércéjük szerint elképesztően etikusan és zölden működnek. Például itt angolul megtudhatja, hogy a BP (talán British Petroleum néven ismerősebb) olajcég előző évben is mekkora áldás volt a természetnek, esetleg hogy a Phillip Morris dohánycég hogy tett meg tavaly is mindent "egy dohányzásmentes jövőért".
Előbbiekből is látszik, hogy hosszú CSR-riportokat (CSR - vállalati társadalmi felelősségvállalás) gyakorlatilag minden valamirevaló nagy cég rendszeresen kiad már. Csakhogy minden érintett pontosan tudja, hogy ezek a jelentések több szempontból is komolyan torzítottak, nyugodtan tekinthetjük őket speciálisabb marketinganyagoknak.
Ahogy az is várható, hogy bűnözők is megpróbálnak pénzt behúzni zöld, vagy etikus befektetési lehetőségek jelszava alatt is. És az sem lesz valószínűleg egyszeri eset, ha egy vezetőnek az üzleti tevékenysége rendben van, de egyébként súlyosan erkölcstelen figura.
Mindez arra kell, hogy sarkallja az érdeklődőket, hogy a korábbiaknál is alaposabban vizsgáljanak meg minden etikusnak mondott befektetést vagy céget.
Az nagyobb cégekre belőtt ESG-riportok alapvetően kétféle motiváció miatt jönnek létre. Egyrészt lehet, hogy általában pontosabb képet akarnak a vállalati működésről. Másrészt lehet a befektetőknek valamilyen saját szempontja is, amikor valamilyen adott természetvédelmi vagy társadalmi területen szeretnének előrelépést elérni.
A ESG-értékelések egyik legfontosabb alapanyaga a vállalatok által kiadott CSR-riportok és egyéb jelentések lefordítása, értelmezhető, cégek között is összehasonlítható adatbázisokká. Ezeket kategorizálják, mondjuk a cég emissziós tevékenységétől a termékfejlesztési folyamatokon át például az igazgatótanács függetlenségéig. Az ESG-értékelést végző külső cég ezekre alapozva tud adni abszolút vagy iparágon belüli relatív értékelést az adott vállalatról.
Fontos, hogy a módszertan átlátható legyen, hiszen nem vagyunk előrébb, ha csak egy új szereplő torzítja a megismerhető információkat. Ezek az értékelések aztán rendszeresen frissülnek, illetve ha valaki megveszi ezeket a jelentéseket, akkor olyan súlyozású szempontrendszert alakíthat ki, amilyet akar.
Egy másik, kiegészítő módszer még, hogy gépi tanulásos adatfeldolgozással a hírekből, közösségi médiabeli megjelenésekből azt mérik, hogy nagyjából mi az emberek véleménye az adott cégről, milyen kontextusban kerül elő a vállalat.
Ugyanígy hozzáadott értékeléssel lehet kezelni például a vállalati botrányokat. Ha hazudott a cég valamelyik jelentésében vagy épp mondjuk egyéb problémák is felszínre kerülnek, azokkal érdemes korrigálni minden hasonló jelentést. Ugyanez igaz mondjuk a nem felderített, de okkal sejthető kockázatokra, mondjuk egy politikailag erősen függő helyzetben lévő cégnél vagy épp egy kínai vállalatnál, ahol nehéz utánajárni, hogy tényleg igazak-e egyes gyanúsabb adataik.
A fentiek alapjáraton nagy, tőzsdei cégekre vannak kitalálva. Kisebb vállalatokról nem lesz annyi nyilvános adat, az induló cégeknek pedig nem is létezik múltbeli teljesítménye. Ezért saját, értékelési rendszert kell kialakítaniuk azoknak a befektetőknek valami fontos társadalmi hatást az adott cégtől. Ezek jellemzően cégre szabott társadalmi sikerkritériumok, amiknek a pénzügyi eredményesség mellett kell teljesülniük. A régiónkban induló ígéretesebb kezdeményezések közül jó néhányról egyébként itt írtunk legutóbb.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)