Index Vakbarát Hírportál

Madárinfluenzát talált a Nébih egy magyar pulykafarmon

2020. január 13., hétfő 11:25

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban - írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság a közlemény szerint a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, a vírus elterjedésének megakadályozása érdekében az érintett gazdaságban több mint 53 ezer pulykát kell leölni, amiért az állam kárpótolja majd a tulajdonost. 

Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendeli a baromfik zártan tartását.

A fertőzött állatokat egy Ács melletti gazdaságban találták, egyre több állat hullott el a telepen, ezért lett gyanúst, hogy valami komoly baj van. A Nébih laborvizsgálata aztán megerősítette, hogy madárinfluenzáról van szó. Az állomány leölése mellett a hatóság szakemberei a gazdaság körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A Nébih úgy fogalmaz, a kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, vagyis a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók. A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban jelen volt hazánkban.

Rovatok