Index Vakbarát Hírportál

Valami gyanús a GVH-nak a Sága felvásárlása körül

2020. január 15., szerda 16:10

Eljárást indít a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és a Sága Foods Élelmiszeripari  Zrt. összeolvadásának ügyében a Gazdasági Versenyhivatal. Ami azért érdekes, mert decemberben a hivatal már leokézta, hogy a Master Good felvásárolta a Ságát, azóta viszont a GVH közleménye szerint a sajtóban olyan, a két cégtől származó piaci adatok jelentek meg a sajtóban, amelyek nem egyeznek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal.

A GVH-nak az a közlemény szúrt szemet, amelyet az elsősorban primer baromfi- feldolgozással foglalkozó Master Good közölt az MTI-vel a felvásárlás lezárása kapcsán, amely szerint a cégcsoport a magyarországi csirketermelés- és feldolgozás több mint 40 százalékát adja, a SáGa Foods Zrt.-re pedig mint „Magyarország piacvezető, feldolgozott baromfitermékeket gyártó vállalatára” hivatkoznak a közleményben. 

viszont a cégek más adatokat osztottak meg a GVH-val a piaci méretükről.

A megindított eljárás azt hivatott tisztázni, hogy a vállalkozások félrevezető adatokat szolgáltattak-e az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárásban. De a GVH hangsúlyozza, hogy a tény, hogy eljárás indult, még nem jelenti azt, hogy vállalkozások jogsértést követtek volna el. Ha viszont kiderül, hogy volt jogsértés, akkor a hivatal visszavonhatja az hatósági bizonyítványt, amelyben tudomásul vette az összeolvadást. 

Rovatok