Index Vakbarát Hírportál

Egyre kevesebb biztonsági cég van Magyarországon

2020. január 16., csütörtök 12:45

Évről évre csökken a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozások száma Magyarországon, ezzel szemben a szektor árbevétele folyamatosan nő – írja az Opten közleménye alapján az MTI.

Míg a biztonsági cégek száma a 2016. évi 5334-ről 2019-re 4300-ra csökkent, éves nettó árbevételük a 2016. évi 306,8 milliárd forintról 2018-ra 387,1 milliárd forintra emelkedett (2019 még nem lezárt év).

Hantos Zoltán a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere szerint a cégszám csökkenése mellett az alkalmazotti létszám dinamikus bővülése a legmarkánsabb trend: míg 2016-ban több mint 47 ezer foglalkoztatottat jelentettek be a cégek, 2019-ben már közel 60 ezret.

A biztonsági cégek számának csökkenése azt jelezheti, hogy kifehéredik a szektor. 

2015 óta kormányrendeletben határozzák meg a kifizethető legkisebb összeget minden vagyonvédelmi szolgáltatásért, ami évente felülvizsgálnak, a rezsióradíj összege jelenleg áfa nélkül 2336 forint. Ennek célja, hogy visszaszorítsák a piaci árnál alacsonyabb megbízási díjjal megkötött szerződéseket, mivel azoknál az alvállalkozói kör legális úton nem tudja kigazdálkodni a szolgáltatás megfelelő biztosításának rezsiköltségeit.

Szintén pozitív változás az Opten szerint, hogy mind a felszámolási eljárás alá került cégek, mind a végrehajtás alá került vállalkozások száma folyamatosan csökken. A kényszertörlések száma azonban még mindig magas a működő vállalkozások számához viszonyítva, ami Hantos Zoltán szerint azt jelzi, hogy sok vállalkozó még az adminisztratív kötelezettségeit sem tudja teljesíteni.

A cégfluktuációs index (CFI) 2019-ben 19,7 százalék volt, az országos értéknél magasabb, ami azt jelenti, hogy a működő cégekhez képest viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. A cégek nagyobb arányú cserélődése a szektorban azt mutatja, hogy továbbra is jelentős üzleti kockázattal jár biztonsági cégek alapítani Magyarországon.

Rovatok