Index Vakbarát Hírportál

Közel 30 éves mélypontra zuhant a kínai növekedés 2019-ben

2020. január 17., péntek 08:53

29 éve nem volt olyan lassú a kínai gazdaság növekedése, mint tavaly - írja a FinancialTimes. Minderről leginkább az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a kedvezőtlen befektetői hangulat miatt, és bár a kereskedelmi konfliktusban egyelőre fegyverszünetet kötöttek a felek, nem lesz könnyű helyzetben a kínai gazdaság 2020-ban. 

A kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentése szerint Kína bruttó hazai terméke (GDP) 2019 egészét tekintve  6,1 százalékkal haladta meg az előző évit, ami1990 óta a leglassabb növekedési ütem volt. Az elemzőket viszont mindez nem igazán lepte meg, és a kormány által kitűzött 6-6,5 százalékos célnak is éppen megfelel. 2018-ban az éves növekedés még 6,6 százalékos volt.

Az önmagában gyengének látszó adat ugyanakkor a múlt év utolsó negyedévében beállt stabilizálódással magyarázható: az előző év azonos időszakával összevetve a kínai gazdaság ugyanis megtartotta 6,0 százalékos növekedését, ami - bár önmagában szintén az elmúlt harminc év legalacsonyabb ütemének számít - megegyezik az előző negyedév növekedési adatával. Az ipari termelés az év egészében 5,7 százalékkal nőtt, ami lassulást jelent az előző év 6,2 százalékos adatához képest.

A rendelkezésre álló átlagjövedelem névértéken 8,9 százalékkal nőtt 2019-ben az előző évhez képest, ami 0,2 százalékponttal élénkebb a 2018-asnál. Az árak változását figyelembe véve pedig a reáljövedelmek 5,8 százalékkal emelkedtek, vagyis megközelítőleg lépést tartottak a gazdasági növekedés ütemével. Mindezek ellenére a születések száma is rekord alacsony volt 2019-ben,

1949 óta nem született olyan kevés gyerek egy év alatt Kínában, mint tavaly.

Ezer főre 10,48 élve születés jutott tavaly, összesen 14,6 baba született egész évben, félmillióval kevesebb, mint egy évvel korábban. Mindez annak ellenére, hogy a kormány kifejezetten bátorítja a polgárait, hogy csináljanak sok gyereket, a kínai társadalom ugyanis rohamosan öregszik el.

A kínai kommunista párt hosszú távú célkitűzése az volt, hogy az ország egy évtized alatt 2020-ra megduplázza a bruttó hazai terméket és a jövedelmeket. A cél eléréséhez - elemzők szerint - idén is 6 százalék körüli gazdasági növekedésre lenne szükség. A tavalyi évre kitűzött cél a 6,0 és 6,5 százalék közötti gazdasági növekedés volt, míg az idei növekedési célt a parlament márciusban esedékes, szokásos évenkénti plenáris ülésén határozzák majd meg. 

A kínai statisztikai hivatal közleménye hangoztatta, hogy Peking összehangolt lépéseket fog tenni az egyenletes növekedési ütem biztosítására. A kínai vezetés elsősorban költségvetési és monetáris intézkedésekkel igyekszik megfékezni a növekedés lassulását, így az elmúlt időszakban adócsökkentéseket alkalmazott, valamint államkötvények nagy mennyiségben történő eladását tette lehetővé a helyi kormányzatoknak infrastrukturális projektek finanszírozása érdekében. A bankokat is nagyobb hitelkibocsátásra ösztönözték, aminek következtében a tavalyi év egészét tekintve az új hitelek állománya elérte a 16,81 ezer milliárd jüanos (2,44 ezer milliárd dollár) rekordszintet.

Az élénkítő intézkedések azonban eddig nem hoztak kellően gyors eredményeket, a befektetési kedv pedig soha nem látott szintekre süllyedt, így megfigyelők szerint hiába enyhülnek az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek, további ösztönzőkre lesz szükség a növekedés lassulásának kiküszöbölésére. 

Rovatok