Index Vakbarát Hírportál

6 négyzetméterrel nagyobb lakást szeretnének a magyarok

2020. január 22., szerda 10:19

A budapestiek átlagosan 59 négyzetméteren élnek, míg a falvakban lakók 101 négyzetméteren. Az ideálisnak tartott ingatlan mérete 89 négyzetméter, ami átlagban 6 négyzetméterrel nagyobb, mint amiben jelenleg laknak a magyarok – többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.

A vágyak és a realitás a két fős háztartások esetében találkozik: ők 73 négyzetméterből gazdálkodhatnak és azt is tartják ideálisnak. Ugyanakkor a három fős családok már 7 négyzetméterrel, akik pedig négyen vagy öten vannak, 11-13 négyzetméterrel növelnék meg a mostani alapterületet.

6 négyzetméter hiányzik

A megkérdezett, 30-59 éves magyarok átlagosan 83 négyzetméter alapterületű lakóingatlanban élnek, miközben 89 négyzetmétereset tartanak ideálisnak. A létszám persze jelentősen befolyásolja a méreteket. A felmérés szerint

Ki, kivel lakik?

A kutatás választ adott arra is, hogy a megkérdezettek kivel laknak egy fedél alatt. Érdekes, hogy az egyszemélyes háztartások egyébként az 50-es korosztályban a leggyakoribbak, és a legtöbb egyedülálló Budapesten és a megyeszékhelyeken lakik.

Akik megosztják valakivel az ingatlanjukat, azoknak a 76 százaléka a párjával teszi ezt, 58 százalékuknál pedig gyerek is van a családban. Budapesten csak a válaszadók 42 százaléka lakik együtt a gyerekével, megyeszékhelyen, kisvárosban és faluban ez az arány sokkal magasabb, jellemzően 60 százalék. A megkérdezettek 13 százaléka a szüleivel, 4 százalékuk pedig más rokonnal él egy fedél alatt.

Rovatok