Képzelje el, hogy a miniszterelnök lányáról kiderülne, ő és a férje nem a tehetségüknek és szorgalmuknak hála tettek szert a vagyonukra, hanem az édesapa pozíciójának segítségével, az ország pénzét megdézsmálva gazdagodtak meg.
Nagyon úgy tűnik, hogy Angolában pontosan ez történt.
Az Afrika leggazdagabb nőjeként ismert Isabel dos Santost, az országot közel 30 éven át irányító José Eduardo dos Santos lányát azzal vádolják, hogy nem üzleti géniuszának, hanem édesapja hatalmának hála vált dollármilliárdossá.
A nemzetközi oknyomozó újságírókat tömörítő ICIJ birtokába jutott több ezer dokumentumnak, amelyek azt bizonyítják, hogy Isabel dos Santos bőszen épített imidzse, miszerint önerőből vállt Afrika egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberévé, jórészt átverés. Valójában nagyban dézsmálta a válságoktól és háborúktól tépázott ország olaj- és gyémántvagyonát.
Angola csak kifejezetten későn, 1975-ben nyerte el a függetlenségét a gyarmatosító Portugáliától. Az országban hamarosan véres polgárháború robbant ki a szovjetek által támogatott marxista-leninista Népi Mozgalom az Angolai Függetlenségért (MPLA) és az Amerika által támogatott UNITA, egy másik angolai függetlenségi mozgalom hívei között. Bár még évtizedeken át fegyveres konfliktusok tépázták az országot, a fővárost, Luandát végül kubai segítséggel az MPLA vette fennhatósága alatt az Angola első elnökének tartott António Agostinho Neto vezetése alatt.
Bár az országnak jelentős tengeri olajkészletei vannak, a háború jelentősen visszavetette a kitermelést, ezért 1976-ban létrejött Angola állami olajvállalata, a Sonangol. Miután 1979-ben António Agostinho Neto elnök meghalt, az MPLA egy veteránja, José Eduardo dos Santos került az elnöki székbe, és ő irányította az országot egészen 2017-ig.
José Eduardo dos Santos hatalomra kerülése előtt tanulmányi úton járt Azerbajdzsánban, itt ismerte meg az orosz Tatjána Kukánovát.
Bár a házasságuk nem tartott sokáig, mégis volt gyümölcse: történetünk főszereplője, Isabel dos Santos.
A kis Isabel anyjával maradt, egy ideig Angolában éltek, majd tinédzserkorát Londonban töltötte, ahol neves magániskolába járt, majd a King's College Londonon szerzett diplomát villamosmérnökként, valamint üzleti menedzserként. Egy rövid ideig egy könyvelőirodánál helyezkedett el, majd beállt projektmenedzsernek egy nagy angolai állami pénzből megvalósuló szennyvíz-beruházáshoz.
Az ezredfordulóra a polgárháború csillapodott, és a kormánypárti erők megszerezték az ország gyémántbányáit, amik korábban az UNITÁ-nak biztosítottak anyagi fedezetet a háborúhoz. Az elnök a bányákat egy ASCORP nevű cégben fogta össze, és garantálta, hogy a származó haszon 24,5 százalékát egy Gibraltárra bejegyzett fedőcég, a Trans Africa Investment Services kapja. Bár akkor ezt még nem lehetett tudni, a cég két ember tulajdonában volt:
Az elnök lánya, Isabel dos Santos, és Isabel anyja, Tatjána Kukánova tulajdonában.
2000-ben az elnök kiadta az ország első mobil távközlési cégéhez az engedélyt egy Unitel nevű vállalatnak – ennek később még jelentősége lesz. 2002-re a polgárháborúnak végleg vége szakadt, becslések szerint félmillió civil vesztette a háború során az életét, milliók sebesültek meg, és négy millió ember, Angola lakosságának harmada menekültként kényszerült élni, sokak közülük a már amúgy is túlzsúfolt fővárosba tömörültek. A kormány házalt a nemzetközi segélyekért, és azt ígérte, hogy az olajból és gyémántból származó pénzből megkezdik a szétvert ország újjáépítését. Az Independent tudósítója a helyszínen járva azt tapasztalta, hogy
a mérhetetlen szegénység és a korlátlan gazdagság keveredik Angolában.
Miközben Angolában a mai napig az egyik legalacsonyabb a várható élettartam a Földön és az egyik legmagasabb a gyermekágyi halandóság, 2002-ben a 29 éves Isabel pompás esküvőn ment feleségül a vagyonos kongói üzletemberhez és műgyűjtőhöz, Sindika Dokolóhoz. Dokoló hobbijai a teljes igénye nélkül: Porschék, profi baseball és afrikai művészet. Valódi álompár lehettek, ugyanis Isabel rajongott a miami-i művészeti kiállításokért, a Dolce & Gabbana cuccokért és már ekkor is több luxusingatlanja volt London és Lisszabon menő részein.
Isabel egyébként a közös életüket előszeretettel dokumentálta az Instagramon, a sztárokkal bulizó semmiből a csúcsra törő self-made üzletasszony képét sugallva.
Egy interjúban egyszer például azt mondta, hogy már gyerekkorában tojásokat árult, hogy tudjon magának venni vattacukrot, és már akkor is érezte magában, hogy vállalkozásra született.
Közben a háttérben az apja kapcsolatai összehozták Isabel dos Santost Américó Amorimmal, egy portugál milliárdossal. Amorim és dos Santos 2005-ben alapítottak egy új bankot Angolában, a Banco BIC SA-t, amely jelenleg az ország egyik legnagyobb bankja. De fektettek ingatlanba, energiába és cementgyártásba is, utóbbi már dos Santos apjának hatalomra kerülésekor is fontos volt hatalma megszilárdításában.
Isabel dos Santos és férje felbérelték a Portugáliában rendkívül befolyásos ember hírében álló Mario Filipe Moreira Leite da Silvát könyvelőjüknek. (Silva korábban az egyik big four tanácsadócégnél, a PwC-nél dolgozott.) Silva került a Fidequity élére, ez a cég menedzselte a házaspár pénzügyeit a Lisszabon exkluzív környékének számító Avenida da Liberdadén található irodájukból,
amely nem mellesleg közvetlenül egy Louis Vuitton bolt fölé volt berendezve.
2005-ben Amorim és dos Santos elérkezettnek látták az időt, hogy tető alá hozzák az első nagy nemzetközi ügyletüket: eladták az angolai állami olajvállalat, a Sonangol egy részét nyomott áron az újdonsült üzletfelüknek, a milliárdos Américó Amorimnak. A dolog nem volt titkos, sőt dos Santos és férje büszkén hirdette a dolgot, hogy végre lehetővé válik, hogy a kitermeléstől a finomításig egy kézbe kerüljön az angolai olaj feldolgozása.
Az újonnan létrejött Amorim-Sonangol társulás igazgatótanácsába beraktál dos Santos férjét, de maga Isabel is a kiszivárgott dokumentumok szerint jelentős befolyással bírt a cég fölött. Egy évvel később a Sonangol úgy döntött, hogy eladják a közös vállalatban meglévő tulajdonrészüket. Sőt még abba is beleegyeztek, hogy meghitelezik a 99 millió dolláros vételár javát, és beérik 15 millió előleggel. De hogy ki volt a vevő?
Dos Santos férje, Sindika Dokolo.
Jelenleg a tulajdonrész az ICIJ becslése szerint olyan 800 millió dollárt érhet, Dokolo azt állítja, hogy az utolsó fillérig kifizette az üzletet, azonban a Sonangol szerint Dokolo angolai pénzben, kwanzában próbálta meg kifizetni a tározását, amelyre a szerződés nem ad lehetőséget,
így valójában soha nem egyenlítette ki a fennmaradó 84 millió dollárt.
A család vagyona csak egyre gyűlt, bevásároltak portugál bankokból, médiacégekből. De a pénz megtalálta a helyét, egy felújítás során a kiszivárgott dokumentumok szerint
csak függönyökre 50 ezer dollárt, azaz 15 millió forintot költött dos Santos.
Persze ennyi pénzt nem rak csak úgy be a bankba az ember, főleg ha az a pénz gyanús forrásokból származik. Szükség volt tehát fedővállalkozásokra, amiken keresztül el lehet rejteni a vagyont a kíváncsi szemek elől. Itt jött a képbe Málta, ahol a dos Santos által megbízott jogi tanácsadó iroda létrehozott egy offshore céghálózatot,
hogy az adók és egyéb bosszantó apróságok ne tudják elrontani dos Santosék szárnyalását.
A máltai cégek auditálását a PwC-re bízták. A tanácsadócéget amúgy próbálta az eset kapcsán megszólaltatni az ICIJ, de nem nyilatkoznak a dos Santos-ügyben. A máltai ügyek felügyeletére dos Santosék csupa nagykutyát szerződtettek le, köztük egy volt máltai parlamenti képviselőt. A házaspár közben folytatta a terjeszkedést, újabb nagy értékű ingatlanokat vettek,
valamint belevágtak az olaj mellett a gyémántba is.
Dos Santos férje 2010-ben a máltai cégeken keresztül felvásárolta a de Grisogonót, egy pénzügyi nehézségekkel küzdő svájci luxus ékszerészeti céget,
az üzletben az angolai állami gyémántkereskedelmi cég, a Sodiam volt a segítségére.
Az egész ügy kicsit a Sonangol kivásárlásárhoz hasonlított, az állami gyémántvállalat adta a pénz javát, de a döntéshozó hatalom Dokolóhoz került. Dos Santosék megint nem csináltak titkot a dologból, és azzal érveltek, hogy az üzleten mindenki nyerni fog. Arra, hogy miért volt szükség az offshore céghálóra, azt mondták, hogy csak így tudták kikerülni az európai feketelistákat, amelyek tiltják, hogy kongóiak vagy angolaiak európai számlát nyissanak.
Lehet érte kritizálni, hogy adóparadicsomokba települt cégeket használok, de talán ez illegális?
– mondta Dokolo, és váltig állították, hogy semmilyen anyagi hasznuk nem származott az egész offshore-ozásból.
2013-ra a dos Santos-birodalom óriásira nőtt, a házaspárnak 94 cége volt 19 különböző országban,
Isabel dos Santos pedig felkerült a Forbes világ milliárdosait összegyűjtő listájára, ő volt a legfiatalabb afrikai és az egyetlen nő a kontinensről.
Negyvenéves korára dos Santos a csúcsra jutott, számtalan érdekeltsége volt, köztük Angola első mobilszolgáltatójának a negyede az övé volt, amely időközben igazi aranybányává nőtte ki magát. Volt többek között két portugál bankban is érdekeltsége, ő irányította az ország legnagyobb cementgyártóját, és éppen elindítani tervezett egy szupermarketláncot.
Eddigre az elnök lánya az ország meghatározó gazdasági erejévé vált, ezrek álltak az alkalmazásában, és közben folyamatosan építgette az imidzsét is.
Olyasvalaki vagyok, aki felkel reggelente, jó korán, kimegy a mezőre és felveszi a gumicsizmát. Építek, ha kell. Ha dobozokat kell cipelni, és felpakolni a polcokra az embereimmel a szupermarketban, akkor ott vagyok és segítek.
– nyilatkozta dos Santos a BBC-nek.
A milliárdosnő egy másik nagy álma volt a főváros átalakítása volt. Dos Santos fövenyes tengerpartot, apartmanházakat és sétálóutcákat álmodott a polgárháború óta omladozó szegénynegyedek helyére. A projektre természetesen dos Santos apja, az elnök is áldását adta, és elkezdődött a szegénynegyed lakóinak kilakoltatása, a házaik ledózerolása 2013-ban.
A projektből, amely számos embert döntött még nagyobb nyomorba, azóta sem valósult meg.
Közben megjelentek az első repedések dos Santos sikertörténetén. Az aranytojást tojó távközlési cég, a Unitel többi részvényese elkezdett érdeklődni a nőnél arról, hogy miért hagyta jóvá, hogy a cég 460 millió dollár kölcsönt adjon egy holland fedőcégnek.
A válasz egyszerű volt, bár akkor ezt még nem tudták: a holland cég is az övé volt.
A milliárdos nem spirázta túl a dolgot, a kikerült anyagok szerint simán aláírta a kölcsönadó és a hitelezettnél is a saját nevét. Bár a részvényesek panaszt tettek ellene, akkor még nem tudták bizonyítani, hogy lenyúlta a pénzt. Egyébként több másik dos Santoshoz köthető cégről is kiderült, hogy gyanús kölcsönöket kaptak azoktól a cégektől, amelyekben befolyása volt.
Lényegében elkezdte KILAPÁTOLNI a cégek vagyonát a privát offshore hálójára.
A nyugati pénzintézetek rohamtempóban elkezdték elvágni magukat dos Santostól, ahogy forróvá vált a talaj. A felügyeleti szervek ugyanis könnyen egy bank orrára koppinthatnak, ha olyannal üzletel, akinek politikai befolyása van, anélkül, hogy ellenőriznék alaposan a hátterét. Az ilyen személyeket politikailag kiszolgáltatott személyekként kezelik, és mint olyanok a pénzmosás igazi melegágyát jelentik.
Aggódom a Deutsche Bank miatt, Sindika [Dokolo, dos Santos férje] tartott fenn náluk számlákat, és zárolták őket.
– írta ez idő tájt Dokolo egyik közeli tanácsosa a kiszivárgott dokumentumok szerint. Dos Santos egy másik embere egy e-mailben pedig arra panaszkodott, hogy a spanyol Banco Santander bank úgy menekül tőlük, mintha "maguk lennének az ördög." De nem csak a pénzügyi világban roppant meg dos Santos reputációja.
Ugyanis 2013-ban ismét bekerült a Forbes hasábjaira, de ezúttal egy tényfeltáró cikket írtak róla, amiben azzal gyanúsították, hogy
megsápolja az Angolába érkező külföldi befektetéseket, valamint, hogy a sikerének több köze van annak, hogy az apja az elnök, mint üzleti érzékéhez.
Dos Santos nem volt rest kiköszörülni a csorbát, felbérelt egy menő PR-os céget, hogy minden létező csatornán nyomassák, hogy önerőből lett gazdag, és mellette hatalmas filantróp. Ekkoriban indította az Instagram-csatornáját is, ahol saját bölcsességeit, nyaralási fotókat, valamint szelfiket oszt meg világsztárokkal.
Bár a Unitel ügyet megúszta, lassan már nem volt józan bank, aki szóba állt volna dos Santosékkal.
Így megígérte, hogy kiépít egy saját, afrikai pénzügyi hálózatot.
A dolgot persze nem azzal indokolta, hogy a világ pénzintézetei a gyanús ügyletek miatt listázta, hanem azt mondta, hogy az egész egy Afrika ellenes előítélet része, de ők majd megmutatják a világnak.
Egyre jobban kezdett a hazai Banco BIC Cabo Verdére támaszkodni, amelyben résztulajdonos is volt. Hatalmas pénzeket mozgatott a bakon keresztül, a Banco 2013-ban még 1,7 millió euró veszteséget termelt, ellenben 2017-et már 12,9 millió euró nyereséggel zárta. Európában már csak egyetlen bankra tudott támaszkodni, a Banco BIC Portuguesre, amelynek többségi tulajdonosa volt, amíg 2015-ben a portugál jegybank vizsgálatot tartott a pénzintézetnél.
Nem meglepő módon az derült ki, hogy a Banco BIC Portugues minden vizsgálat és ellenőrzés nélkül szolga módon teljesítette dos Santos összes gyanús kérését.
De végül az ügyben nem vádoltak meg senkit, dos Santos pedig azt mondta, hogy csak a szenzációhajhász média fújta fel az ügyet, és ő maga csak áldozat.
Pedig a jelek szerint dos Santos minden volt, csak nem áldozat. 2014-ben az olajár bezuhanása megroppantotta az angolai gazdaságot,
a kórházakban nem volt maláriagyógyszer, de sokszor még áram sem.
A hitelezők, köztük Kína, sorban álltak, ugyanis addig az olaj jelentette a fedezetet az ország kölcsöneire. Maga az állami olajcég, a Sonangol is a tönk szélére jutott. Dos Santos emberei felkérték a Boston Consultingot tanácsadónak, és összeállítottak egy válságtervet a Sonangol megmentésére.
A terv középpontjában egy máltai cég , a Wise Intelligence Solutions állt, amely dos Santos és férje kizárólagos tulajdonában volt.
Az elnök gyorsan ki is adott egy rendeletet, amely megtette a Wise-ot az olajcég megmentéséért felelős tanácsadócégnek, és utasította a pénzügyminisztériumot, hogy fizessenek ki a lánya cégének 3,7 millió dollárt. Bár dos Santos cégének nem voltak emberei a feladat elvégzésére, ez nem volt gond, simán kiszervezték a feladatot a Boston Consultingnak és a PwC-nek.
2015-ben 35 év után dos Santos apja, az elnök úgy döntött, hogy nyugdíjba megy. Gyorsan elfogadott néhány törvényt, mi szerint semmiért nem lehet felelősségre vonni,
valamint kiosztott egy rakat közbeszerzést, amelyeknek mind a lányához kapcsolódó cégek voltak a nyertesei.
Gyorsan újraindították a város-újratervezési projektet is, ami miatt anno kilakoltatták a szegénynegyedet. A projekttel egy kínai céget bíztak meg, akik – furcsa módon a legmagasabb árat mondták –, valamint dos Santos két cégét, akik 531 milliót kaptak volna a tervek szerint az 1,3 milliárd dolláros beruházásból. Amikor az egyik ügyvéd írt, hogy 232 millió hiányzik a projekthez, mert a pénzügyminisztérium nem tudja előteremteni a pénzt, dos Santos teljes szívnyugalommal visszaírt, hogy „megoldja a dolgot a pénzügyminisztériummal.” A projekt végül megakadt, de a dokumentáció tele van furcsa tételekkel, például 100 millió dollár projektmenedzseri feladatokra dos Santos cégének.
2016-ban dos Santos éppen a frissen vásárolt 35 millió dolláros jachtján hajókázott, amikor bejelentették, hogy kirúgják a Sonangol teljes igazgatótanácsát, és
Isabel dos Santost teszik meg a cég elnökének.
Dos Santos hozta a régi csapatot Boston Consultingostúl, PwC-stűl, amit még a cég „megmentésére” hozott össze. Végül 2017-ben rúgta ki az apja utódja, az új elnök a cég éléről, de
még az utolsó napján is jóváhagyott egy 38 millió dolláros átutalást az állami olajcégtől az egyik saját dubai közvetítőirodájának.
Később kiderült, hogy 135 millió dollárt fizetett ki dos Santos vezetése alatt a Sonangol a nő saját offshore cégeinek, valamint három nagy tanácsadócégnek a PwC-nek, a Boston Consultingnak és a McKinsey & Companynak. Dos Santos szerint a pénzt legitim szolgáltatásokért fizették ki, nem vol tszó semmi visszaélésről.
Bármilyen gyanús ügyletet hozott fel a sajtó, dos Santos csak annyit mondott: fake news, politikai támadás, hazugság.
Közben sorra buktak ki a hullák a szekrényből, az új kormány elkaszálta a városrendezési projektet is, ugyanis számos túlszámlázásra lettek figyelmesek, de a Unitel körüli visszaélések is újult erővel zúdultak dos Santosra. Kidobták a házaspárt az állami gyémántbizniszből is, dos Santos férjének csodaüzlete 200 millió dollárba fájt végül Angolának. Tavaly év végén az angolai állam befagyasztotta a házaspár számláit az országban, valamint részesedéseiket a nagy állami vállalatokban.
A gyanú szerint a házaspár összesen 1 milliárd dollárral rövidítette meg az ANGOLAI embereket.
A kiszivárgott dokumentumokat dos Santos hamisítványnak nevezte, szerinte egy politikai boszorkányüldözés áldozata, és azt ígérte, jogi úton fog harcolni az igazáért. Az ügy egyébként egyéb kérdéseket is felvetett az amerikai sajtóban, ugyanis felmerült a nagy nyugati tanácsadócégek felelőssége is, akik sokak szerint nem válogatják meg eléggé az ügyfeleiket.
Borítókép: Isabel dos Santos és Sindika Dokolo Fotó: MIGUEL RIOPA / AFP