Index Vakbarát Hírportál

A növekvő lakbérek miatt emelnék a diákhitel összegét

2020. január 27., hétfő 09:35

Miután az elmúlt években több mint 50 százalékkal emelkedtek a lakbérek az egyetemi városokban, és a felsőoktatásban tanulók szerint a lakhatási költségek havi 130 ezer forint körül vannak, megemelik az állami diákhitel maximális felvehető összegét – írja a Világgazdaság.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a lapnak azt is elárulta: tervben van egy a felnőttképzési hitel is, ami a tanfolyam költségei mellett a munkából kieső dolgozók jövedelmének pótlását szolgálná. A felnőttképzési hitelnek lenne fix kamatozású és fix futamidejű konstrukciója is.

A magasabb havi kölcsönre az is mutatja az igényt, hogy a hitelfelvevők 80 százaléka a jelenlegi legmagasabb összeget veszi fel.

A jelenleg igényelhető havi hitelösszegek a Diákhitel Központ honlapja szerint így néznek ki:

Magyar szerint a diákhitel keretének megemelése segíthet a még mindig nagyon magas egyetemi lemorzsolódás visszaszorításában. Mivel állami hitelről van szó, még a kormánynak is rá kell bólintania a Diákhitel Központ terveire.

Hogy pontosan mennyivel emelnék meg a maximális felvehető összeget, nem árulta el.

Miért nem dolgoznak?

Bár a munkatapasztalat önmagában még hasznos is lehet, az már probléma Magyar Péter szerint, hogy az egyetemisták 80 százaléka nem a megszerzendő diplomájához kapcsolódóan végez fizetett vagy ingyenes gyakorlatot, hanem jellemzően a kereskedelemben és a vendéglátásban helyezkedik el, az ott szerzett tapasztalat pedig nem fejleszti a szakmai kompetenciáit.

A vezérigazgató fontosnak tartja, hogy a diákhitelek a lehető legjobb, legolcsóbb megoldást nyújtsák a hallgatóknak, és segítsenek elkerülni, hogy sokan „üveggyöngyökért” feláldozzák a legfontosabb éveiket, amikor

egyetlen feladatuk a verseny- és piacképes tudás megszerzése, ami az egész karrierjüket meghatározhatja.

Rovatok