Index Vakbarát Hírportál

Élete üzletét köthette Nobilis Kristóf

2020. január 30., csütörtök 17:05

Nobilis Kristóf végül elképesztően jó üzletet csinált a Lánchíd Palotával, vette észre a HVG. Három milliárd forintért megvette az épületet, és jelenleg körülbelül 3 milliárd forintot követelhet a korábbi bérlőjétől, az Eximbanktól és még csőben van egy közel 8,5 milliárdos értékesítési tranzakció is.

Új fideszes vezetés a régi fideszes vezetés ellen

Nobilis még 2013-ban vette meg jelentős részben hitelből az épületet, majd a majdnem hétezer négyzetméteres, már felújított ingatlant 2014-ben tíz évre fix áron kiadta az Eximbanknak, amit akkor Nátrán Roland vezetett. Igen ám, de az akkori eximbankosok mégse bizonyultak a kormány számára a legmegfelelőbbnek, ezért lecserélték a vezetést. 

Az új vezetésű Eximbank hamar megtámadta a bérleti szerződést is, arra hivatkozva, hogy az aránytalanul drága. Egy darabig ettől még még fizették a bérleti díjat, aztán 2017 második felétől már nem. Aztán ki is költözött a bank. Ráadásul így lemondtak az épület megvásárlásának opciójáról, ma már tudjuk az ingatlanpiaci áremelkedés miatt akár az államnak is nagy üzlet lehetett volna az irodaház.

A négyzetméterenként nagyjából 6000 forintos bérleti ár valóban drága volt 2014-ben, de a Lánchíd Palotára bátran mondhatjuk, hogy eleve a különösen drága ingatlanok közé tartozik. Másrészt az ingatlanpiac felfutásával és az alapvetően euróban számoló ingatlanpiacon a gyengülő forintban megadott bérleti díjmeghatározással már kifejezetten olcsónak számítana a 6000 forintos négyzetmérenkénti ár, nagyjából harmadával lehetnek drágábbak a  hasonló kaliberű ingatlanok a lap szerint. 

Az ügyben első fokon Nobilisék nyertek, másodfokon nem. Szerdán viszont a Kúria hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla tavaly májusi, másodfokú döntését, ami szerint az Eximbank és Nobilis Kristóf cége, a Döb-68 Zrt. közötti, a patinás Lánchíd Palotára kötött bérleti szerződés a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis.

Az Eximbank azt szerette volna elérni, hogy a korábbi bérleti szerződés semmis, ha nem semmis, legalább értékaránytalan, de ha nem is értékaránytalan, akkor a parkoló elszámolásából volt az Eximbanknak több tízmilliós költsége. A mostani ítélet kimondta, hogy a korábbi döntéssel ellentétben a szerződés nem semmis.

– mondja Mátrai Mihály, Nobilis Kristóf ügyvédje.

Nobiliséknak akkor is pénz járt volna, ha a szerződés semmis, hiszen akkor a használat ellenértékével kell elszámolni, jó ideig ugyanis nem fizették a bérleti díjat. 

Ezzel a fordulattal viszont lényegesen többet követelhet Nobilis az Eximtől:

Ráadásul Nobilis a 3 milliárd forintért megvett ház eladásával 26,8 millió eurót (árfolyamtól függően, legalább 8,5 milliárd forintot) kaphat. Magyarul annyira jól járhat, hogy akár nagyvonalú is lehet az Eximbankkal. Az üzletember jelezte is, hogy nyitott a tárgyalásokra, a kérdés már csak az, hogy hogyan állnak ehhez az állami bank vezetői.

A Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottságának üléséről kiszivárgott információk szerint a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) vehetné át az épületet. Magyarország ugyanis a nemzetközi kritikák kereszttüzében idehívta az orosz dominanciájú IIB-t, de ezzel jó pár költségünk van, biztosítanunk kell a kényelmes működésükhöz egy sereg feltételt. Persze ettől még Nobilisék eladhatják másnak is a palotájukat, állítólag vannak is érdeklődők.

A Lánchíd Palota az a ritka eset, amikor egy állami cégben az egyik fideszes nekimegy a korábbi fideszes vezetés szerződéseinek, elsőre tök jól hangzik, végre kontrollálja valaki az állami költségeket. Összességében azonban, ahogy most áll a per, a mindenféle eljárással csak még többet költött az állam feleslegesen, például a jogi költségekre, vagy majd a kötbérre.

Nobilis Kristóf jó eséllyel tehát élete üzletét csinálta, elsősorban természetesen az ingatlanpiac áremelkedésén, adófizetői szempontból azonban az bántó, hogy a furcsán viselkedő állami Eximbank szerződő-beköltöző-pereskedő-kiköltöző pávatánca adófizetői pénzbe is került. 

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok