Index Vakbarát Hírportál

Tovább mélyült a gazdasági válság Hongkongban

2020. február 3., hétfő 12:10

Tovább mélyült a recesszió Hongkongban, ahol a tavalyi negyedik negyedévben is csökkent a gazdaság teljesítménye, főleg a belső és a külső kereslet gyengesége miatt, írja az MTI.

2019-ben 1,2 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye. Legutóbb 2009-ben fordult elő, hogy az egész évre vonatkozóan csökkent a gdp.

A háztartások fogyasztása az év egészében 1,1 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a kormányzati kiadások október-decemberben 6,0 százalékkal, július-szeptemberben 5,9 százalékkal, 2019 egészében pedig 5,1 százalékkal emelkedtek.

Az export 4,7, az import pedig 7,4 százalékkal esett vissza.

A hongkongi gazdaság növekedése nagyban függ a tőkemozgásoktól, a kereskedelemtől, a turizmustól és a Kínából érkező befektetésektől. A társadalmi elégedetlenség miatt tavaly májusban kirobbant tüntetések, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatására a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központjának számító Hongkong a legsúlyosabb válságát éli azóta, hogy a brit fennhatóság alól 1997-ben visszakerült Kínához.

Hongkongban tavaly tavasszal indult az a tüntetéshullám, amit eredetileg az azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-barát kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult.

Rovatok