Index Vakbarát Hírportál

Hárommilliárd forintot csaltak ki 163 embertől, elítélték őket

2020. február 3., hétfő 14:19

Két ingatlanközvetítőt is börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) annak a büntetőpernek az előkészítő ülésén, amelyben 163 sértettnek okoztak összességében több mint 3 milliárd forint kárt, írja az MTI.

Az ügyészség szerint az összesen hat vádlottból álló bűnözői kör 

jelzáloghitellel terhelt ingatlanok közvetítése során csapta be az ügyfeleket.

Az egyik vádlott által irányított cégek banki hitellel terhelt és követeléskezelésre kiadott ingatlanok közvetítésével, értékesítésével foglalkoztak. A csalás lényegében úgy zajlott, hogy a gazdasági társaságok 2011 és 2016 között több magán- és jogi személlyel szerződtek azért, hogy a cégek a hitellel terhelt 

ingatlanokat a piaci ár alatt megszerezve, kedvezményes áron adják tovább ügyfeleiknek, akiknek ezért a vételár legalább felét kitevő részletet és megbízási díjat kellett előre letétbe tenni az elkövetésbe bevont ügyvédnek.

A letétet a cégek csak akkor kaphatták volna meg, amikor az ügyfelek már megszerezték az ingatlan tehermentes tulajdonát, ám a cégeket irányító férfi több esetben meg sem kísérelte megszerezni az ingatlanokat, más esetekben pedig nem az ügyfeleknek adta azokat tovább. A bűncselekményekben részt vevő ügyvéd pedig kötelességét megszegve társa utasítására idő előtt átutalta a letéti összegeket.

Az ügyészség szerint az ügyintézésben és a szerződéskötésekben további két vádlott segített, illetve az egyik ügyletnél két ingatlanközvetítő is csalárd módon részt vett a károkozásban. A több száz oldalas vádirat részletesen tartalmazza, hogy az összesen 163 sértett miként szenvedett egyenként 3 és 27 millió forint közötti kárt.

A hétfői tárgyaláson a két ingatlanközvetítő elismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezután az elsőfokú bíróság az egyik ingatlanközvetítőt jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre, a másikat jogerősen két év négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. A büntetőper a másik négy vádlott ügyében tárgyaláson folytatódik – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Rovatok