Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy szerint a gazdaság gyenge pontjai: egészségügy, felsőoktatás, lakáspolitika

2020. február 10., hétfő 16:00 | aznap frissítve

"Miért is ne sajátíthatnánk el mi magyarok a kanyartan és az előzés tudományának készségeit, mint tették azt már előttünk mások is?" – teszi fel a kérdést Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n, ahol blogbejegyzés szerű rövid írásokban szokott filozofálni különböző témákban. Az MNB elnöke a bejegyzésben röviden végigveszi, hogy szerinte milyen korszakai voltak a magyar gazdaságnak 2010 óta, majd áttér a jövőre. Az bejegyzés egyébként allegorikus, Matolcsy egy versenyautóhoz hasonlítja az országot, amely készen áll arra, hogy akkor előzzön, amikor keménnyé válik a terep. 

A következő években azonban újból szakadékos hegyi utakon visz az út felfelé, viharos időkben. Elég egy rossz mozdulat és jön a baj. De a sok kanyar ellenére is sokat lehet előre lépni a versenyben, ha valaki tisztában van a kanyartan és az előzés tudományának néhány szabályával.

– vezeti fel a kanyartan tudományát Matolcsy, majd hat pontban fogalmazza meg, mikre is kell odafigyelni a kanyarban előző magyar gazdaságnak. Az egész önmagában nem is volna túlzottan érdekes, leszámítva az ötödik pontot, ahol a magyar gazdaság gyenge pontjait sorolja fel az MNB elnöke:

A magyar gazdaság gyenge pontjait –versenyképesség, dualitás, egészségügy, demográfia, felsőfokú oktatás nagy része, lakáspolitika, tőkemérleg - folyamatosan erősíteni kell, mert előzés közben nem jön jól egy gyenge láncszem.

A rend kedvéért álljanak itt az erős pontjai is Matolcsy szerint:

A mai magyar gazdaság erős pontjait – politikai stabilitás, tömeges munkahelyteremtés és munkavállalás, Budapest és néhány nagyváros tőkevonzó képessége, adórendszer, logisztika, oktatás egy része, pragmatikus gazdaságpolitika és monetáris politika - tovább kell erősíteni.

Rovatok