Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos kárt okozó áfacsalókat fogott a NAV

2020. február 19., szerda 10:28 | aznap frissítve

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy bűnbanda tizenhat tagja ellen, mert külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedtek" 1,3 milliárd forintos kárt okozva - írja az NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának közlése alapján az MTI. 

A nemrégiben lezárult nyomozás alapján a NAV azzal gyanúsítja a bandát, hogy külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát, a beszerzett árut pedig magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon, erre a célra létrehozott "bukó cégeken" keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így a fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

A banda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak. Ők a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás "átpapírozásáról", ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni a műtrágya tényleges útját.

Az eljárás során a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kétnapos akció során jelentős mennyiségű készpénzt, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket és több mint negyven bankszámlát - köztük külföldieket is - foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.

Rovatok