Üzletemberek egész háztömböket vásárolnak fel, és az Airbnb-n, valamint hasonló oldalakon keresztül adják ki a lakásokat. A vendégek azt hiszik magánembertől veszik ki a lakást, de valójában egy zughotelben kapnak szállást. Kontinenseken átívelő szervezetek futtatják a bérleményeket, fejlődő országokba kiszervezett ügyfélszolgálattal, kamu profilok egész hálójával megspékelve. A városok nem igazán tudnak mit kezdeni a jelenséggel, amely egyre jobban terjeszkedik az eredetileg magánemberek rövidtávú lakáskiadására kitalált felületeken. A Wired által felfedett csaló még képzéseket is tart azoknak, akik bele akarnak vágni az Airbnb-s ügyeskedésekbe.
Úgy harangozták be, mint ami majd forradalmasítja az ingatlanok bérlését, mások szerint viszont újabb szög a lakhatási válsággal küzdő városok koporsójába. Amikor az Airbnb-ről van szó, rendre heves érzelmekkel találkozhatunk, egyszer például írt valaki, amikor beraktam MTI-ből egy az oldallal kapcsolatos hírt, hogy biztos csak irigy vagyok azokra, akik megtehetik, hogy kiadják a lakásukat. De az Airbnb társadalmi hatásai mellett van egy más aspektusa is a dolognak, amelyen szervesen hozzájárul a problémához, még sincs annyira az előtérbe helyezve:
az Airbnb és társai a csalók melegágyai.
Zughotelek, trükkös hirdetők, tehetetlen hatóságok – ez a kép rajzolódik ki egy, a Wiredön nemrég megjelent cikkből. A cikk szerzője csak egy szobát akart bérelni Londonban, de a végül alámerült a simlis üzletemberek nyúlüregében, és amit ott talált még a kelet-európai elme számára is meglepő.
James Temperton, a Wired újságírója még tavaly novemberben bérelt ki egy lakást Airbnb-n keresztül London egy déli kerületében. A helyszínen azonban feltűnt neki, hogy valami nagyon nem oké. Minden egy kicsit másmilyen volt, mint a hirdetésben szereplő képeken. A Battersea Park vonatállomás és egy templom közé beszuszakolt új építésű apartmanházban mindenhol takarítónak kinéző alakok mászkáltak lepedőkkel. Ekkor már gyanús volt Tempertonnak, hogy itt bizony nem egy francia jógainstruktor adja ki a lakását, miközben két hónapos elvonulását tölti Balin, hanem
egy illegálisan üzemelő hotelről van szó, amelyet Airbnb-n keresztül hirdetnek meg.
Aztán az is különös volt, hogy az egyik takarítónak kinéző nő, aki beengedte a lakásba (vagy szobába, ahogy nézzük), azt mondta, amikor elmegy, hagyja csak a kulcsot az asztalon, nem kell bezárnia maga után az ajtót.
-Nem lakik itt senki?
– kérdezte meglepődve a Wired újságírója.
-Nem, nem hiszem.
– válaszolta a nő.
Amikor Temperton körbenézett az épületben, és bekopogott pár másik lakásba, ahol szintén némileg dühös és csalódott vendégek voltak, akkor vette észre, hogy többé-kevésbé mindegyik lakásban ugyanazok a bútorok, képek vannak. Ekkor már biztos volt benne, hogy egy kidolgozott csalással áll szemben, hasonlóan ahhoz, amit még tavaly tárt fel a Vice újságírója. Némileg mégis eltér a két eset, ugyanis a Vice-féle csalásnál pocsék lakásokat adtak ki azzal a szöveggel, hogy az eredeti (nem létező) lakással utolsó pillanatban adódott valami gond, ezért egy "jobb" cserelakást ajánlanak fel, ami viszont egy igazi leprafészek volt.
De a séma mégis hasonló: vállalkozók felvásárolnak egy csomó lakást, majd egy komplett szervezetet hoznak létre, hogy minél több pénzt tudjanak kisajtolni.
A Vice-os változatban a trükk az, hogy a csalódott vendégek többnyire nem szenvedik végig a kárigénylés macerás folyamatát, helyette belenyugszanak, hogy átverték őket. A Wired által feltárt ügyben elsősorban a hatóságok kijátszásáról van szó, persze itt is akadnak koszos ágyak, kamu értékelések, nem létező tulajdonosok.
De milyen szabályokat kell egyáltalán kijátszani? Érthető okokból az önkormányzatok próbálják kordában tartani az Airbnb-hez hasonló szolgáltatásokat. Egyfelől azért mert a városoknak van egy olyan furcsa funkciójuk is, hogy emberek élnek bennük, akik nehezen tudják ezt megtenni, ha az ingatlanokat felvásárolja valaki, hogy aztán pénzgyárakká változtassa őket (most a 20-30 lakással operáló sémákról van szó, nem arról, amikor valaki próbál egy kis mellékest keresni a turistaszezonban az üresen álló lakásából.) Aztán ott van az is, hogy a hagyományos hoteleknek egy sor szigorú előírásnak kell megfelelniük. Hiszen akár egy szénmonoxid-detektoron is múlhat egy ember élete, elég csak a Budapesten meghalt Elina Valijeva esetére gondolni. Az orosz állampolgárságú zongoraművészt egy Airbnb-n kiadott apartmanban találták holtan, feltehetően valamilyen gázmérgezés végzett vele, az esetet a rendőrség is vizsgálja.
Az Airbnb hivatalosan persze üldözi a csalókat, és kivizsgálja a visszaéléseket, de mind a Vice, mind a Wired által feltárt esetekből inkább az rajzolódik ki, hogy amíg pörög a bolt, addig annyira nem sürgős a közvetítő cégeknek leszámolni a kétes hátterű fiókokkal.
A valóságban nevetségesen könnyű kijátszani a korlátozásokat, párhuzamos fiókokat üzemeltetni, vagy újraregisztrálni, ha már nagyon elszaporodtak a negatív értékelések.
A csalók egész hálózatokat hoznak létre, az említett esetben például egy, külön a Fülöp-szigetekre kiszervezett telefonos ügyfélközponttal intézték az érkező hívásokat. Más profiloknak csak annyi a dolga, hogy kamu értékeléseket hagyjanak, megint másokat a szabályok kijátszására hoznak létre. Londonban ugyanis 2016-ban elfogadtak egy olyan törvényt, amely 90 napban limitálja egy naptári évben az olyan lakások kiadását, amelyek nincsenek külön bejelentve a hivatalnál mint rövid távon kiadott ingatlanok.
Az Airbnb automatikusan érvényesíti is ezt a szabályt, tehát 90 nap után letiltja a hirdetett ingatlant a rendszerről. Ezt azonban egy nem túl bonyolult trükkel kerülik meg: több ingatlant hirdetnek meg, mint ahány tényleg kiadó, így egyfelől vetésforgóban lehet cserélgetni a hirdetéseket, hogy papíron soha ne legyen egy ingatlan se 90 nap fölött, valamint garantálni lehet, hogy mindig van elég bérlő, hiszen a plusz "virtuális" lakásoknak hála nagyobb eséllyel botlik valaki bele a hálózatot üzemeltető csaló hirdetéseibe.
A Wired által feltárt ügyeskedők például hihetetlenül ravasz és kifinomult módszert alkalmaznak: ugyanazzal képpel rakják fel a lakást többször, csak tükrözik a fotót. Végül az embert találomra helyezik el az egyik lakásban, nagyjából mint egy hotelszobában, hiszen sokan valószínűleg ha észre is veszik, hogy az épületen belül egy másik lakást kaptak, nem fognak nekiállni panaszkodni. Akik mégis panaszt tesznek, azokat első körben kuponokkal próbálják meg leszerelni, de ha kitartó is az ember, akkor sem valószínű, hogy túljut a call centeren, ami még csak nem is azon a kontinensen van, ahol a lakás, vagy éppen az egész mögött álló valódi tulajdonos.
A másik módszer a szabályok kijátszására az, hogy cserélgetik a platformokat, ha az Airbnb már tiltotta az adott lakást, akkor jön a booking.com, ha az is, akkor egy másik oldal, és így tovább. A dologhoz persze érdemes megszerezni egy egész épületet, különben bekavarhatnak a valódi lakók. Egy várostervezéssel foglalkozó szakértő azt mesélte a Wirednek, hogy amikor megkezdik egy épület kivásárlását,
a befektetők attól sem riadnak vissza, hogy adott esetben fenyegetésekkel üldözzék el az eredeti lakókat.
Ha a teljes épület megvan, akkor mehet a biznisz. A pontos módszerről nem kell spekulációkra hagyatkozni, ugyanis a Wired újságírójának sikerült nagy nehezen kiderítenie, hogy ki is az általa feltárt hálózat szellemi atya. A zughotelt vezető férfi fizetett tréningeket is tart, ahol pár ezer angol fontért bevezeti a meggazdagodni vágyókat az Airbnb-s ügyeskedések világába. Az ígéret szerint olyan rendszert dolgozott ki, amelyben teljesen automatizálva van a lakások bérlése, csak működésbe kell hozni a dolgot, és dől a lé. Állítólag azt is megtanítja, hogy hogyan kell betanítani a harmadik világba kiszervezett call centereseket.
sőt, A férfi azzal is eldicsekedett tempertonnak, a wired riporterének, aki a tréning után érdeklődve hívta fel, hogy sok olyan helyen is Airbnb-ztet lakásokat, ahol még soha életében nem járt.
Amikor a 90 napos korlátozásra terelődik a szó, csak nevet, szerinte azt amúgy sem tudja ellenőrizni senki, ezért általános, hogy figyelmen kívül hagyják. Temperton tett egy kíséreltet és bejelentette a tapasztalatait a hatóságoknál.
És semmi sem történt.
A hatóság visszaírt, hogy felkeresték a tulajdonost, de a papírok rendben vannak, a párhuzamos hirdetésekről pedig az állítólagos tulajok azt állítják, hogy nem tudtak, nem ők adták fel őket. A "tulajdonosok" készségesen azt is megígérték, hogy utánajárnak a dolognak, nehogy bárkit megtévesszenek. És a dolog ennyiben is maradt.
A jelek szerint nem csak egy kósza esetbe futott bele a Wired, bár az Airbnb nem hajlandó kiadni az adatait, London önkormányzata úgy becsli, hogy a 80 770 Airbnb-n hirdetett lakásból (2019. május) olyan 23 százalék lehet az, amelyik kijátssza a 90 napos szabályozást. Ráadásul az összes hirdetés 15 százaléka a hirdetők 1 százalékánál fut össze. Camdenben, ahol az egyik legmagasabb az Airbnb-s lakások aránya, 7100 teljes ingatlan van meghirdetve Airbnb-szerű platformokon, ezeknek majdnem a fele minden valószínűség szerint magasról tesz a 90 napos korlátozásra. Közben 6000 ember van várólistán, akiknek a lakhatását meg kéne oldani a kerületben.
A rövid távú bérlés piacán túl könnyű visszaélést elkövetni. Nem csak a vendégeket csapják be, hanem a város közösségét is, ugyanis ahogy épül egy új lakóépület, rögtön felvásárolják, és lényegében hotelt alakítanak ki benne.
– meséli Danny Beales, a camdeni városi tanács tagja.