Index Vakbarát Hírportál

Még jobban belecsúszhat a Daimler a dízelbotrányba

2020. február 22., szombat 23:56

A Mercedes-Benz autómárkát gyártó Daimler AG figyelmeztette a befektetőit, hogy várhatóan  még több autót kell majd visszahívnia a cégnek a dízelbotrány miatt, a német autóipari ellenőrző szerv, a KBA ugyanis még több modell motorjában talált a botrányban érintett szoftvereket - írja a Bloomberg

Ahogy a botrányt kirobbantó Volkswagennél, a Mercedeseknél is arra jutott a hatóság, hogy a gyártó olyan szoftvereket épített be a dízel autók motorjába, amelyek érzékelik, hogy mikor tesztelik a motort, és ilyenkor jóval kevesebb káros anyagot bocsát ki, mint amúgy az utcán, forgalomban tenné, amúgy viszont a megengedett szintnél sokkal szennyezőbb az autó. Emiatt már a társaság több modelljét is vissza kellett hívni, a Daimlert pedig ősszel 870 millió euróra büntették. De ennél még jóval többet fizethet a cég

2020-ban és 2021-ben akár több mint 1,5 milliárd euróra is bírságolhatják a céget az uniós hatóságok. 

A Daimler a pénteken megjelent éves jelentésében arra figyelmeztet, hogy a visszahívások, vizsgálatok és perek miatt jóval több pénzt kell majd erre költenie a cégnek,  a jogi és szabályozási költségekre félretett pénzt az eddigi tartalék kétszeresére, 4,9 milliárd euróra emelte, és leállította bizonyos modellek szállítását és regisztrálását. 

Rovatok