Index Vakbarát Hírportál

A kormány 150 millió forintra büntette a Ryanairt

2020. február 28., péntek 12:44

Nem tett teljeskörűen eleget az utasokkal szembeni tájékoztatási kötelezettségének a Ryanair a tavaly júliusi 27-i Ammán–Budapest-járatán, amely Budapest helyett Pozsonyban szállt le, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala 150 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a részére.

A kormányhivatal még tavaly kezdeményezett eljárást a Ryanair 2019. július 27-i Ammán–Budapest-járatával kapcsolatban, amely a rossz időjárási körülmények miatt nem Budapesten, hanem Pozsonyban szállt le.

A vizsgálat során kiderült, a légitársaság nem nyújtott naprakész tájékoztatást az utasoknak arról, hogy a jogaik érvényesítése érdekében mely hatósághoz fordulhatnak, illetve arról sem tájékoztatta őket, hogy milyen alternatív közlekedési lehetőségeket tudnak választani annak érdekében, hogy az eredeti célállomásukat elérjék. Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép az utasok védelme érdekében, és elvárja a légitársaságoktól, hogy eleget tegyenek utasaikkal szembeni kötelezettségeiknek.

Rovatok