Index Vakbarát Hírportál

Egyre drágább a hús

2020. március 10., kedd 05:14

Az elmúlt hetekben is tovább drágult az élő sertés, és további áremelkedés várható - írja keddi számában a Világgazdaság.

Egy év alatt több mint 50 százalékkal emelkedett az élő sertés ára, ha forintban számoljuk. Euróban számolva valamelyest jobb a helyzet, úgy "csak" több mint 40 százalékkal nőtt az európai átlagár. A forint gyengülése is kivette a részét az emelkedésből - mondta a lapnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Ez közvetlenül hat a magyar árakra, hiszen azok legtöbb esetben az európai, azon belül is a német árakhoz vannak kötve, az elszámolás pedig forintban történik.

A Hússzövetség elnöke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az élő sertés éven belüli árának alakulása követi az unióban sokéves átlagban kialakult normát: vagyis az év elejei alacsonyabb árak után február-márciusban elkezd emelkedni, és ez hagyományosan kitart az év közepéig. 

Csakhogy az idén mindez egy sokkal magasabb szintről történik.

Ezek alapján a húspiacon a közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén. Ilyen lehet, ha például a kínaiak nem tudják átvenni az Európából érkező húst, mert a szállítmányok nem indulnak el.

Rovatok