Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Központi Bank is felvette a harcot a gazdasági lassulással

2020. március 12., csütörtök 14:14 | aznap frissítve

A várakozások ellenére mégsem nyúlt az Európai Központi Bank (ECB) az alapkamathoz. Miután a Fed és a Bank of England is reakcióként a koronavírus negatív gazdasági hatásaira soron kívül csökkentette az irányadó kamatát, valamint sokak szerint elkerülhetetlen recesszió fenyegeti az eurózónát (sőt valójában a teljes világgazdaságot), többen azzal számoltak, hogy Christine Lagarde, az ECB elnöke azt fogja bejelenteni, hogy az ECB is csökkenti a rátáját. 

Ennek ellenére, bár az ECB hasonlóan a Bank of Englandhez gazdaságélénkítő csomaggal állt elő a vírus gazdasági hatásainak tompítására, az EU monetáris politikáját meghatározó intézmény meghagyta a -0,5 százalékos kamatrátát. 

A járvány gazdasági hatásainak enyhítésére a Bloomberg szerint a következőket jelentették be:

Egy ambiciózus és összehangolt fiskális politika szükséges ahhoz, hogy támogatni tudjuk a bajba került vállalatokat és dolgozókat. 

– mondta Christine Lagarde az ECB sajtótájékoztatóján. 

Még ha természeténél fogva átmeneti is ez a helyzet, jelentős hatása lesz a gazdaságra, különösen a termelést fogja lassítani, mivel sérülnek az ellátási láncok, valamint csökken a bel- és külföldi kereslet, különösen a szükséges járványügyi intézkedések miatt. 

– mondta az ECB-elnök.

Miközben angol és amerikai társai jóval nagyobb szabású gazdaságélénkítő eszközök bevetését jelentették be, Lagarde mozgástere kisebb, ugyanis az elődje már így is sok lehetőséget ellőtt a gazdaság élénkítésére, a negatív ráta máris árt a bankrendszernek, és rontja a pénzügyi stabilitást. 

Rovatok