Index Vakbarát Hírportál

Tetszhalálba süllyed a magyar turizmus, leállnak a szállodahajók

2020. március 12., csütörtök 14:49 | aznap frissítve

Még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt; a helyzet drámai – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen csütörtökön, írja az MTI.

Európába 89 százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal fog visszaesni.

A kormány várakozása szerint a vírus júniusban tetőzhet Magyarországon, a helyzet rendkívül gyorsan változik – mondta, és példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a tegnapi 32 kikötői lemondás után mára mindent lemondtak, 

szállodahajó nem fog érkezni Budapestre április végéig.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az látszik, hogy napról napra nő a visszamondások száma, a márciustól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163,5 ezer foglalás 24 százalékát mondták le.

Budapesten a foglalások visszamondásának aránya Kína (57 százalék) és Izrael esetében (44 százalék) a legmagasabb. A visszaesés vidéken nem ilyen mértékű, a húsvéti foglalások megmaradtak, 10-15 százalékos a lemondások aránya. A nyári szezon a reményeik szerint megmenthető, mondta a vezérigazgató.

Guller Zoltán azt mondta, hogy a lehetséges megoldásokon dolgoznak jelenleg, ha minden jól sikerül, akkor 10 hónap alatt visszaállhat a turizmus a 2019-es szintre.

Az MTÜ minden reklámkampányt leállított a járvány végéig, utána indít belföldi, és külföldi kampányokat. Hétpontos akciótervet terveznek a kormány elé vinni, ezek között lesz forgalomélénkítő kampány, vagy a létrehozott vis maior alap felhasználása. Hozzátette, hogy az elkezdett turisztikai fejlesztések folytatódnak a helyzet ellenére, a helyzet megoldása a kormány, az önkormányzatok és a turisztikai szektor közös, nagy mértékű áldozatvállalásával történhet csak meg. Az EU-ban turisztikai "Marshall-tervet" készítenek az ágazat helyreállítására – jelezte.

Rovatok