Index Vakbarát Hírportál

Mától elérhetőek az adóbevallás-tervezetek a NAV honlapján

2020. március 16., hétfő 08:57

Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán hétfőn reggel.

Hozzátette: az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását.

 A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni. Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka - mondta.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik, valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is - ismertette a tárcavezető. Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.

A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el - mondta Varga Mihály.

Rovatok