Vészjósló folyamatok zajlanak a világ tőkepiacain, zuhannak a részvények, a kötvények, a feltörekvő devizák, így a forint is, összeomlott az ezüst, az olaj, illetve a földgáz ára. A dollár és az euró készpénztartás kivételével most minden kockázatnak tűnik fel. A legnagyobb baj persze nem a tőkepiaci értékeltség, hanem az alapfolyamatok. Mikor várható innen megnyugvás és visszapattanás?
Hol tartunk? Milyen teljesítményt nyújtottak a világ tőzsdéi az elmúlt egy hónapban? Ha megnézzük a globális tőkepiacok teljesítményeit, nem túlzás azt mondani, hogy ebben az időszakban a koronavírus miatt már végig patakvér folyt az összes fontos piacon. A fő számok:
És ezek csak a részvénypiacok, az olajpiac 48 százalékos vagy a földgáz 41 százalékos visszaesése is gyakorlatilag azt árazta, hogy bizonytalan időre gyakorlatilag „leállt” a világ.
Ahogyan a járványhírekben is azt halljuk, hogy Kína már túl van a nehezén, ezt a tőzsdei számok is alátámasztják, Sanghaj már csak 4 százalékot esett az elmúlt egy hónapban. Első blikkre annyira ronda minden, hogy nagyon nem is érdemes ragozni ezt a tőkepiaci helyzetet, hiszen tényleg minden zuhan.
Valójában azonban a tőkepiacok mindig szolgálnak tanulságokkal. Írásunkban az Amundi, a Raiffeisen, az Equilor a Fool.com és a Finviz.com adatainak és elemzéseinek a segítségével ezekből gyűjtöttünk össze párat.
Az elemzések tónusa, hangulata nagyon eltérő. Vannak az optimisták, akik bemutatják az elemzéseikben, hogy korábban is minden válságot nagy felpattanás követett, és a hirtelen összeomló árak mindig jó beszállási pontot jelentenek a hosszú távú befektetőknek.
Az osztrák Raiffeisen nagy válságokat összevető elemzéséből például kitűnik, hogy az elmúlt öt évtizedben négy olyan válság is volt, amelyben az esés a mostaninál súlyosabb volt a tőkepiacokon. Természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy legalábbis eddig, mert nem tudhatjuk még, hogy a mostaninak hol lesz a vége. A legutóbbi nagy medvepiac 2007 őszétől indult, 369 kereskedési napon át tartott, ami alatt a piacok átlagosan 57 százalékot estek.
Meglepő módon a szinte elfelejtett, „a dotcomlufi kipukkanásának” nevezett, 2000-ben kezdődő válság is majdnem 50 százalékos esést hozott, ma már tudjuk, hogy mindkettőt egy közel kétszer akkora és dupla ideig tartó nagy felemelkedés követte.
Az esetleges mostani optimizmust még legfeljebb az táplálhatja, hogy a járvány egy erős világgazdaságba köszöntött be, és az ECB, a FED és még ki tudja hány jegybank és szupranacionális szervezet bődületes erőket fog megmozdítani a gazdaság talpra állításához.
A baj csak az, hogy a járvány végét még nem látni, a remélt megoldás, illetve annak időhorizontja is teljesen bizonytalan, ma körülbelül annyit látni, hogy az egészségügy és a politika két alapvető célkitűzésnek próbál megfelelni, ne legyen hirtelen túlterheltség az egészségügyben és ne alakuljanak ki kontrollálhatatlan gazdasági és társadalmi folyamatok.
Sajnos éppen ezért egyelőre többségben vannak azok az elemzők, akik még több hullámban további erős áreséseket várnak, egy olyan folyamatot, amelyben nagy volatilitás mellett lesznek ugyan felpattanások, de még jó ideig újabb és újabb pofonok követik az emelkedéseket.
Az angolszász eredetű tőzsdei mondás szerint ilyenkor
nem érdemes megpróbálni elkapni a hulló kést,
vagyis a legjobb nyugton maradni,
cash is king
– mondja az angol, vagyis egyedül a készpénz biztos, és ha már határozottan felfelé megy a piac, akkor érdemes előbújni a sündisznóállásból.
De lehet, hogy még akkor sem, mert ilyenkor szokott bekövetkezni a híres bulltrap, vagyis a bikacsapda esete. Ez az a jelenség, amikor hirtelen megindul a piac felfelé, két-három nap alatt akár 10-15 százalékot is korrigál felfelé, de mire előbújnak a befektetők, egy hatalmas hullámban még egy nagy esés jön.
A nagy zuhanás rövid távú tapasztalatai közül az egyik legfontosabb, hogy történhet bármi, amikor nagy baj van, mindenki a dollárban bízik. Hiába csökkentett a Fed pillanatok alatt 150 bázisponttal kamatot, ami tankönyv szerint a dollár gyengülését jelentené, az emberek a dollárban bíznak. Vannak persze más menedékdevizák, és a svájci frank, a japán jen is erősödött, a norvég korona is lehetne menekülő deviza, de az olaj miatt az gyengült, ráadásul ezekből nincsen elég.
A forint is, mint minden feltörekvő deviza, gyengül ilyenkor, miközben a magyar fizetőeszköz fundamentálisan nincsen rossz helyzetben, úgy is lehetne fogalmazni, hogy Magyarországon nincsen csődveszély, vagy ha van, akkor az már akkor fog bekövetkezni, amikor a fél világ beborult.
Sőt, még egy kifejezetten forinterősítő hatás is érezhető. A tőzsdei mondás szerint
egyetlen biztos vevő van a tőzsdéken, a shortos."
Aki ugyanis úgy adott el, hogy nem is rendelkezett az adott részvénnyel, index-szel, vagy devizával, annak egyszer biztosan vissza kell vennie azt.
Korábban a forintpiacán erős shortállomány épült ki, ezeket majd be kell csukni. Valójában a forint shortolása most lenne igazán jó üzlet, de amikor be kell zárni a pozíciókat, akkor a jó pozíciókat is be kell fejezni.
Az előbbi szempontrendszer szerint elvileg tehát erősödnie kellene a forintnak, de a tőkepiac már azt is árazza, hogy a válság hatására leromolhat a külkereskedelmi mérlegünk, vagy akár visszatérhet az a régi gyakorlat, hogy a magyar lakossági befektetők is idegen devizákat halmoznak fel.
Amikor a válságban minden esik, van egy megkerülhetetlen fogalom: amit meg kell ismernünk: a margin call. Vannak olyan piacok, ilyen a deviza és a nyersanyag, ahol a befektetők tőkeáttétellel, vagyis leegyszerűsítve, hitelből is üzletelnek. Ez a piac természete, ez a „name of the game”.
Csakhogy amikor esik a piac, akkor sokszor a hitelek fedezete elértéktelenedik, ha így van, a bankunk, vagy a brókercégünk felhív minket, hogy rendezzük a fedezetet, adjunk el papírokat, vagy toljunk be casht.
Ez a telefon, a margin call, és amikor ezek a hívások tömegessé válnak, minden szakadni kezd.
A kiárazódások, a pánikok, a tömeges margin callok miatt tehát az áresés még szinte biztosan több hullámban fog folytatódni, természetesen nemcsak itthon, hanem mindenütt, hiszen ez a folyamat alapvetően nem Magyarországról, még csak nem is a válsággócpont Európáról szól, hanem teljesen globális.
De egyszer vége lesz. Amikor a 2008-ban elinduló csődhullám végigsöpört a pénzügyi szektoron és a tőzsdéken, a régiós bankok már úgy voltak beárazva, mintha másnap felszámolnák őket, aztán tíz éven át újra rengeteget lehetett keresni velük.
A hosszú távú, biztos cashtermelésre berendezkedő befektetők, mint Warren Buffett például most sem esnek kétségbe, ha fél évig totális zűrzavar is lesz, az ilyen befektetők cégeinek a cashtermelő képessége majd visszaáll, de nem minden invesztor ilyen erős.
Jósolni nem könnyű, különösen, ha a jövőről van szó
– tartja egy elemzői mondás, de azért most eléggé az valószínűsíthető, hogy még egy jó ideig nagyobbak lesznek a lefelé irányuló hullámok, mint a felfelé mutatók.
Az ilyen piac azért veszélyes, mert ahogy egy újabb tőkepiaci bölcsesség mondja:
a bika csak cammog felfelé a lépcsőn, a medve viszont kiesik az ablakon."
Vagyis, aki szerencsés nyerhet egy felívelő szakaszon már, de nagy kockázat marad a drasztikus esés. A margin callok idején tényleg minden esik, mert a befektetők mindenhol eladnak, hogy legyen pénzük a fedezetekre, vagy a hitelek visszafizetésére.
Erre rengeteg példa van,
Ez az az időszak, amikor a válságálló Netflix úgy esik, mint a válságtól legjobban érintett Lufthansa, de itthon sem nagyon tesznek különbséget a befektetők a válságálló (Magyar Telekom és a Richter Gedeon), vagy a válságnak jobban kitett (Mol, OTP) részvények között. Ha majd egy kicsit megnyugszik a piac, majd jön a szelektálás.
Azt azért már eddig is lehetett tapasztalni, hogy az érthetetlenül felfújt cégek most borzasztó nagyokat zuhannak.
Meg lehet-e állítani ilyenkor az orkánt? Az érezhető, hogy a piacon több társaság megpróbál harcolni a szembeszéllel. Az OTP 10 ezer forintos árfolyamát például maga a cég, de Csányi Sándor elnök-vezérigazgató érdekeltsége is többmilliárdos vásárlásokkal védte.
Érdemes átolvasni az elmúlt napok tőzsdei bejelentéseit, az OTP esetében egy százezer részvényre vonatkozó vásárlás, 10 ezer forintos papírral számolva, egymilliárd forintba kerül, nos, ilyen és ennél nagyobb vásárlások sorozatával védte a társaság az árfolyamot. E sorok írásakor az OTP éppen tízezer forint alatt van mégis.
A tőzsdékre talán rá is fért egy nagy áresés, az nem volt normális, hogy mindig minden felfelé ment, ennyire nem volt azért szép a világ. Akár a 40 százalékos esés is indokolt lehetett volna, de sajnos ami most zajlik, az nem egy tőzsdei kijózanodás volt, hanem egy világválság következménye.
Humánus világunkban az a szép, hogy a világnak, a vezetőinknek az nem fér bele, hogy a magát izolálni nem tudó idős, vagy beteg, vagy idős és beteg tömegek, a lakosság 1-2 százaléka elhalálozzon, inkább vállaljuk közösen azt, hogy gyökeresen megváltozik a világunk, hogy a betegség iránt alapvetően immunis emberekben is van annyi (önkéntes, vagy kényszerű) szolidaritás, hogy mindenki rosszabbul fog élni.
Márpedig rosszabbul fog, mert a fundamentumok borúsak, és amíg a tőzsde nem tudja a következő kiragadott kérdésekre a választ, addig csakis bizonytalanságot tud árazni, pedig a piacokon a biztos jó, de még a biztos rossz is kezelhető, a bizonytalan rossz, na, azt nem szeretik a befektetők.
(Boríótkép: Kereskedők a New York-i értéktőzsdén 2020. március 16-án / Fotó: Spencer Platt / AFP)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!