Index Vakbarát Hírportál

A vásárlási láz kimerítette a boltosokat, segítségre van szükségük

2020. március 18., szerda 08:00

„Fáradtak az áruházi munkavállalók, mivel több mint két hete nem csitul a boltokban a vásárlási láz, ami naponta eléri az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét a veszélyhelyzet kihirdetése óta” – írja a Magyar Nemzet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnökére, Bubenkó Csabára hivatkozva.

Azt mondta, a vírusfertőzés szempontjából gócponttá válhatnak a boltok, a kiszolgálásért felelős munkavállalók a felfokozott állapotokat lassan már nem tudják kezelni. 

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen.

Szerinte ahhoz, hogy „fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, a mostani, rendkívüli állapotok idejére átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert is kínáló üzletek látogatásának körülményeit is”.

Rendezett és közegészségügyi szempontból biztonságos napi bevásárlásokra van szükség. Az áruházi dolgozóknak segítségre van szükségük.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az alkalmazottak el tudják végezni a feladataikat. Azt mondta, az áruházakban gyakoribb a kézmosás, a szünet, az irodai dolgozók pedig lehetőség szerint átálltak az otthoni munkavégzésre.

Vámos György szerint miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárnak az élelmiszert nem árusító üzletek, a vásárlók megrohamozták a boltokat. Beszélt az internetes vásárlásról, és hogy hosszabbak lettek a kiszállítási idők.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok