Index Vakbarát Hírportál

Varga: A törlesztési moratórium futamidő-hosszabbítást jelent

2020. március 19., csütörtök 11:28 | négy éve frissítve

A törlesztési moratórium futamidő-hosszabbítást jelent, mondta el az Index kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki doorstep sajtótájékoztatóján. A moratórium alatt meg nem fizetett tőkét és kamatot a bank később felszámolja az ügyfélnek, a mostani tervek szerint ez a futamidő hosszabbításával történik meg.

A moratórium automatikusan életbe lép, külön kérvényezni kell majd, ha valaki továbbra is törlesztene, erre majd a bankok alakítanak ki gyakorlatot. A hitelkártyadósságokra a moratórium egyelőre nem vonatkozik, de át fogják gondolni ennek a lehetőségét is, a minisztérium folyamatos egyeztetésben van a Bankszövetséggel.

A diákhitelekre viszont vonatkozni fog a moratórium.

Varga az Index kérdésére, ami szerint gondolkodnak-e azon, hogy az albérlőket is hasonló moratóriummal segítsék, azt mondta, egyelőre megvárnák, hogyan alakul a piac, az Airbnb visszaesésével, sok lakás felszabadulásával ugyanis könnyen elképzelhető, hogy az árcsökkenés magától végbemegy a lakásbérleti piacon. 

Hogy a katások közül miért éppen a taxisokat emelték ki, a miniszter azt válaszolta, azért, mert különösen nehéz helyzetben vannak, a forgalmuk jelentősen visszaesett.

Varga szerint a magyar bankrendszer stabil, szilárd, rendelkezik annyi mozgástérrel, hogy képes ilyenben együttműködni. Próbálnak arra törekedni, hogy minden felmerülő problémára megoldást tudjanak találni.

A Bankszövetség részéről Becsei András elmondta, a szövetség gyors és hatékony eszköznek tartja a kormány csomagját, de az egyes részszabályokat még ki kell alakítani. Azt kéri a banki ügyfelektől, egyelőre ne keressék az ügyfélszolgálatot, adjanak egy kis időt.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok