Index Vakbarát Hírportál

3,5 százalékkal csökkenhet a német gazdaság 2020-ban

2020. március 20., péntek 12:12 | aznap frissítve

Jelentős GDP-csökkenést várnak a Commerzbank elemzői az idén Németországban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt – tudatta az MTI. A Commerzbank szakértőinek prognózisa szerint

a második negyedévben 7,5 százalékkal, az év egészében pedig 3,5 százalékkal csökkenhet a német bruttó hazai termék

az üzemleállások, illetve az éttermek és szállodák, valamint egyéb szolgáltatások forgalmának a visszaesése miatt. Jövőre viszont a csökkenést követő korrekció keretében négyszázalékos GDP-növekedést is elérhet a német gazdaság.

„A koronavírus-járvány miatt lefagyó élet minimum az első fél évben vissza fogja vetni a gazdasági teljesítményt – mondta Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza. – Amennyiben csillapodik a járvány, az év közepétől már erőre kaphat a német gazdaság.”

Rovatok