Még pénteken kapott e-mailt az egyik munkaerő-kölcsönző cég vezetője arról, hogy az esztergomi Suzuki közel 600 kölcsönzött munkavállalójának mond fel, írja a Népszava.
A hírt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is megerősítette a lapnak, akit az elbocsátás közlése után többen is megkerestek az ügyben. A Vasas Szakszervezeti Szövetség nyílt levélben fordult a munkáltatókhoz, illetve a kormányhoz, melyben azt írták, hogy
A munkaviszonyhoz kapcsolódóan a dolgozóknak biztosított munkásszállást hétfő reggelig mindenkinek el kell hagynia. A Vasas kéréssel fordult a két céghez, hogy egy világjárvány sújtotta időszakban ezek az emberek ne váljanak földönfutóvá, ne kerüljenek az utcára.
A Suzuki március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus járvány terjedésének növekvő kockázata miatt, munkatársaik egészségének és biztonságának védelme érdekében a Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól április 3-ig az esztergomi gyártás leállítása mellett döntöttek. Közleményükben azt is írták, hogy folyamatosan elemzik, és értékelik a helyzetet, illetve minden további változásról haladéktalanul tájékoztatják az érintetteket.
Frissítés: A Magyar Suzuki Zrt. a jelenlegi járványügyi helyzetben is megtartja minden munkavállalóját, és biztosítja bérük kifizetését, közölte a cég cikkünk megjelenése után. Azt is írták,
a termelés újraindulásakor minden munkatársunkra számítanak.
"Ebben az ideiglenes időszakban a folyamatos bérfizetés biztosított minden munkatársunknak, aki a Magyar Suzuki Zrt. alkalmazásában áll. Számukra az állásidő, munkaidő áthelyezés, otthoni munkavégzés illetve a fizetett szabadság lehetősége adott. Jeleztük a munkaerő kölcsönző cégek felé, hogy a mostani koronavírusos járványügyi helyzetben szolgáltatásaikat szüneteltetjük, és a termelés újraindulásakor ismét igénybe kívánjuk venni", fogalmaztak. Mint ugyanakkor kiemelték, "az induláskor számítunk a kölcsönzött állomány tagjaira is, számukra egy igen kedvező visszatérési bónuszt dolgozunk ki. Azoknak, akik a határzár miatt nem tudnak hazamenni, a Magyar Suzuki Zrt. lakhatási támogatást nyújt."