Index Vakbarát Hírportál

Bezár az összes McDonald's az Egyesült Királyságban

2020. március 23., hétfő 08:30

Hétfőtől bezárja mind a 1270 üzletét az Egyesült Királyságban a McDonald's, írja a BBC. A cég indoklása szerint ezzel is védenék a fogyasztókat, és csökkentenék a járvány terjedésének sebességétDe

a szabadságra küldött dolgozók így is megkapják a fizetésüket

április 5-ig, jelentette a be a lánc. Pontosabban azokra igaz ez, akiket a cég saját munkavállalóként foglalkoztat. Összesen nagyjából 135 ezer ember dolgozik a láncnak az országban, többségük egyfajta alkalmi munkavállalóként, amikor nincs előre rögzített munkaideje a dolgozónak. Paul Pomroy, a lánc országos vezetője korábban arról nyilatkozott, hogy az éttermeik addig maradnak nyitva, ameddig biztonságosan meg tudják ezt tenni. 

Addigra jó eséllyel megérkezik a korábban bejelentett állami támogatás, ami szerint

a szabadságra küldött munkavállalók bérének 80 százalékát állja az állam,

havi 2500 fontig (nagyjából egymillió forintig). 

A nagyjából 20 ezer embert foglalkoztató dél-afrikai csirkés gyorsétterem, a Nando's szintén bezárja az éttermeit Nagy-Britanniában. Állításuk szerint azért, mert a fogyasztóik egészsége és biztonsága a legfontosabb számukra. 

Rovatok