Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP-sek fele, a fideszesek 29 százaléka fél attól, hogy kirúgják

2020. március 25., szerda 09:12

A gazdasági pesszimizmus általános Magyarországon, párt- és ágazatfüggetlen, de csak az emberek 22 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy elveszíti a munkáját – ez derül ki a Népszava megbízásából készült Publicus-kutatásból.

A megkérdezettek 94 százaléka gondolja azt, hogy súlyos károkat okoz majd a koronavírus-járvány, és az azzal kapcsolatos óvintézkedések.

A válaszokat megnézték ágazatonkénti és pártszimpátia szerint is. A Fidesz szavazóinak 92 százaléka jósol súlyos gondokat, de az ellenzék hívei között is 90-100 százalék a borúlátók aránya.

Az ágazatok közül a mezőgazdaság a legoptimistább, ebben a szektorban 80 százaléknál alig valamivel többen készülnek rossz gazdasági helyzetre, az összes többi szféra esetében majdnem 100 százalék. A legrosszabb helyzetben a turizmus, vendéglátás van, az itt dolgozók 86 százaléka érzi úgy, hogy gondot okozott a járvány.

Az egészségügyben és az oktatásban ez az arány 70 százalék közül mozog. Előbbiben az egyre fokozódó túlmunka okoz bajt, míg az utóbbinál a digitális átállás, írja a lap.

A bizonytalanok félnek legkevésbé a kirúgástól

Állásuk elvesztése miatt a DK és az MSZP munkaerőpiacon lévő szimpatizánsai aggódnak a leginkább: 51, valamint 47 százalékuk kalkulál akár elbocsátással is. A Fidesz támogatói között ez a félelem 29 százalékos, míg a bizonytalanoknak 16 százaléka aggódik.

Felmérték azt is, melyik ágazatban eddig milyen arányban álltak át otthoni munkavégzésre.

Rovatok