Index Vakbarát Hírportál

Kínában kuponokat osztogatnak, hogy fellendítsék a fogyasztást

2020. március 26., csütörtök 12:26 | aznap frissítve

Kínában kuponok szétosztásával igyekeznek fellendíteni a koronavírus-járvány miatt meggyengült belföldi fogyasztást - olvasható a CGTN cikkében, amelyet az MTI szemléz.

Csang Jing, a Peking Egyetem Kuanghua Gazdálkodástudományi Iskolájának dékánhelyettese a CGTN-nek elmondta: a több fizikai kontaktust igénylő szektorok szükségszerűen lassabban állnak majd talpra a többinél, ugyanakkor a változásokhoz is gyorsan képesek alkalmazkodni.

Azok a szektorok fognak a leggyorsabban helyreállni, - amelyek egyfelől magas értéket nyújtanak a fogyasztók számára, másfelől képesek átstrukturálni az ügyfeleikkel való érintkezést.

A szakértő szerint a korábbi esetek azt bizonyítják, hogy rögtön a járvány lezárultával a fogyasztás lendületesen megemelkedik.

A 2002-2003-ban lezajlott SARS-járvány idején a fogyasztás jelentősen megcsappant: 2003 márciusában a fogyasztói cikkek kiskereskedelmi forgalma éves bázison 9,2 százalékkal nőtt, ami áprilisra 8,1, májusra pedig 4,3 százalékra zsugorodott. A 8 százalék körüli növekedést csak a járvány véget érte után júniusban érte el ismét a forgalom.

Az új koronavírus-járvány hatásai azonban ennél is súlyosabbnak tűnnek a január-februári adatok alapján, a fogyasztói cikkek kiskereskedelmi forgalma ugyanis 20,5 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban. A kínai statisztikai hivatal szerint mindazonáltal a belföldi kereslet gyors ütemben élénkül, miközben az ország nagy részében már újra megkezdődött a munka és a termelés.

Rovatok