Index Vakbarát Hírportál

Egy menő budapesti éttermes átállt a menü-házhozszállításra, most azt mondja, az egyik futárja eltűnt 40 adag étellel

2020. március 28., szombat 17:27 | aznap frissítve

A Bazilika mellett található menő étterem, a Pasztell tulajdonosa, Hegyi Attila, aki egyébként cateringgel és partyszervizzel is foglalkozik, a koronavírus-járvány hírére gyorsan cselekedett, és tető alá hozott egy házhozszállítós, klasszikus napi menüs szolgáltatást.

Budapesti árakhoz képest kifejezetten jutányos áron 1600 forintért visznek kétfogásos napi menüt a városon belül, a vállalkozás gyorsan be is indult, jelenleg már 3-400 címre visznek minden nap ebédet, amivel az otthon ülők jutányos áron jutnak jó minőségű ételhez, a cégvezető pedig meg tud menteni így néhány állást.

„Ez egy ilyen helyzet most, és ehhez kell mindenkinek alkalmazkodnia, gyorsan kell reagálnunk minden változásra. Meg kell tanuljuk, és meg fogjuk tanulni, a munkatársaim munkahelye a tét.. Megpróbáltunk úgy gondolkozni, hogy olcsón vigyünk, majdnem nullszaldóban minél több embernek ételt, hogy minél több kollégát tudjunk állásban tartani" - mondta a kezdetekről, amikor megkerestük telefonon.

Megkeresni viszont azért kerestük meg, mert Facebookon egy szomorú tapasztalatról számolt be. Az egyik frissen felvett ételfutárja miután megkapta reggel a kiszállítási címeket egész egyszerűen eltűnt az ételekkel együtt.

 „Nem voltak futáraink, kiraktunk egy hirdetést, több száz jelentkező írt. Elkezdtünk felvenni futárokat, folyamatosan nőtt a megrendeléseink mennyisége, most is nő. Ezt a futárt is felvettük, beléptettük a cégbe. Felvette a címeit, aztán kaptuk az információkat, hogy nem érkeznek meg az ételek. A futár pedig nem veszi fel a telefonját. Be fogom jelenteni az esetet a rendőrségen" - mondta a megkeresésünkre Hegyi Attila.

Az eset ugyan elkeserítette, de öröm az ürömben, hogy a posztja után jelentkezett nála egy logisztikai cég, amelyik a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet miatt munka nélkül maradt. „Valószínűleg sikerül majd megállapodnunk, hogy az ő futáraik segítsenek be az ételek kiszállításába" - mondta Hegyi.

Elmesélte még, hogy gyakran érzi azt, hogy a válságos helyzet összekovácsolja az embereket, nála is jelentkezett már a jelenlegi helyzetben munka nélkül maradt italos cég és virágboltos is, hogy ha már nem tudják eladni a saját portékáikat, akkor legalább vigyék ki ajándékba az ételt rendelő embereknek.

„Cégvezetőként nekem az a dolgom, hogy minél több állást megmentsek, ezen dolgozom folyamatosan" - zárta a beszélgetésünket.

Rovatok