Index Vakbarát Hírportál

Az új bankadót vissza kívánja fizetni az állam

2020. április 9., csütörtök 12:36

Az új, bankokra kivetett elvonás nem olyan lesz, mint a többi adónk, ezt ugyanis visszakapják a bankok, írja az MTI Varga Mihályra hivatkozva. Öt év alatt öt egyenlő részletben le lesz vonva a bankadóból, egyszeri előrehozott adóbefizetésnek hívta ezért ezt a pénzügyminiszterünk.

A bankadóból egyébként 55 milliárd forintot akarunk beszedni, vagyis ezek szerint pontosabban kölcsönkérni. Három részletben kell majd majd befizetni: június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig. Az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a további részletek itt is majd később derülnek majd csak ki.  

Varga Mihály megköszönte a bankszektor konstruktív hozzáállását, ami szavai szerint azt mutatja, hogy a magyar pénzintézetekre nemcsak a jól teljesítő években lehet számítani, hanem akkor is, amikor összefogásra van szükség.

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy fogalmazott: a bankszektor szolidáris az egész társadalommal, az évente befizetett 100 milliárd forint nagyságrendű adók mellett az átmeneti terhet is befizetik.A magyar bankszektor ezzel együtt is stabilan tud működni, amire nagy szükség is van, mert néhány hónap múlva a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul majd a pénzintézetekre. 

Rovatok