Index Vakbarát Hírportál

Kedden újraindul az Audi Hungária Győrben

2020. április 13., hétfő 22:04

Kedden újraindul az Audi Hungária győri gyára, írja a Kisalföld. Korábban annyit lehetett tudni, hogy a vevői igényektől függően ettől a héttől tervezték fokozatosan újraindítani a termelést.  A cég fizetett szabadságra küldte azokat, akiknek a leállás alatt nem kellett dolgozniuk.

Azt ígéri a vállalat, hogy kidolgozták, hogy hogy tudnak úgy működni, hogy igazodjanak a magyar egészségügyi előírásokhoz is. Ennek fő elve a távolságtartás, próbálták minimalizálni a személyes érintkezési lehetőségeket és mindenkinek legalább másfél méter távolságot kell tartania a másiktól. De emellett például csomagolva adják majd a meleg ételt a munkásoknak, maszkokat biztosítanak és sűrűn fertőtlenítik a buszaikat.

Célunk, hogy Covid-readyvé, azaz vírusbiztossá tegyünk az Audi Hungariát. Valamennyi területünk az üzemorvosok és a munkabiztonság irányításával azon dolgozik, hogy minél előbb elérjük ezt a célt.

- mondta a lapnak Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Az Audi március 17-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt március 23-tól leáll a termelés a gyárban

Rovatok