Index Vakbarát Hírportál

Madárinfluenza miatt lépett a Nébih két baromfitartó telepen

2020. április 15., szerda 12:39

Két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását – közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a Nébih április elejei ellenőrzésen során azt tapasztalta, hogy a járványvédelmi hiányosságok mindkét telepen kiemelt kockázatot jelentenek mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

A hivatal ismertette, hogy az egyik gazdaságban több mint 3000, úgynevezett sovány ludat tartanak. A hiányosságok között említették, hogy a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatók, a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek.

Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át. A korlátozások mellett az állattartókkal szemben hatósági eljárás is indult. A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy

az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

Kedden a Délmagyar.hu számolt be arról szemtanúkra hivatkozva, fényképek alapján, hogy Kiskunmajsa határában ezrével temették gödörbe a kacsatetemeket. A lap korábban arról is írt, hogy a madárinfluenza Bács-Kiskun megye mellett Csongrád megyében is megjelent. 

Rovatok