Index Vakbarát Hírportál

Átvette az állam az irányítást a debreceni Kartonpack felett

2020. április 17., péntek 13:33

Állami felügyelet alá vonta a kormány a debreceni Kartonpack céget, az erről szóló rendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben – írja a Hvg.hu. A rendelet szövege szerint a „veszélyhelyzet során teendő intézkedések keretében” veszi át az állam a gyógyszeripari csomagolásokat gyártó, Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég fölött az irányítást. A cég  szerepel azon cégek listáján is, amelyeket kritikus fontosságúnak jelölt ki az állam, és amelyeknél emiatt a Honvédelmi Minisztérium pénteki közleménye szerint megjelentek a Honvédelmi Irányító Törzsek. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet viszont csak a Kartonpackról szól.

A cég helyzetét ismerő forrásaink szerint inkább egy korábbi vita miatt vette át a cégnél a kormány az irányítást, a veszélyhelyzet adta lehetőségeket kihasználva. A Kartonpack nem is tartozik azon iparágak közé, amelyeknek állami átvételéről vagy "megsegítéséről" a kormány korábban beszélt, hiszen nem gyógyszeripari cég, ugyan a gyógyszeripar számára gyárt csomagolásokat. A cég irányításának átvételét viszont a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea az MTI-nek eljuttatott közleményében azzal indokolta, hogy "a stratégiai iparágakkal együtt szükséges kezelni az ezeket kiszolgáló gazdasági folyamatokat megvalósító cégeket is, így az állami szerepvállalás ebben a körben is indokolt."

Ahogy arról korábban írtunk, a debreceni Kartonpack egy elég zűrös cég, amelyen már egy ideje marakodik az állam és pár befektető. A cég fő tulajdonosának Kerék Csaba, a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottja és baráti köre tekinthető,  ami nem könnyű, mert Kerék Csaba jogerős börtönbüntetést kapott, és így eltiltották a cégvezetéstől. Szintén tulajdonos még Fintha-Nagy Ádám ügyvéd, aki viszont az MNB szerint bennfentes kereskedelemmel lett a cég kisebbségi tulajdonosa, ami miatt büntetőeljárásról is szó volt korábban. 

A Kartonpack a csornai napelemgyár botrányában is érintett az Ecosolifer nevű cégen keresztül, amely uniós támogatásokat is nyert a gyár felépítésére, ami végül elmaradt. Az ügyben az OLAF is vizsgálatot indított. A Kartonpack helyzetét ismerő források szerint ez az ügy állhat az állami átvétel hátterében. 

A debreceni céghez nemcsak egy Honvédelmi Irányító Törzs ment ki, a Kartonpack tulajdonosi jogokat Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára kormánybiztosként gyakorolja, aki ilyen minőségében bármilyen döntést meghozhat a cég vezetése és a közgyűlés helyett, betekinthet a cég irataiba, és korlátozhatja a cég képviselőinek jogait. 

A Kartonpack mellett a honvédség közleménye szerint az állam még a következő cégek „működését segíti”:

Ezzel együtt már 104 vállalatnál jelent meg a honvédség. Hogy ez pontosan mit jelent, arról itt írtunk bővebben

Rovatok