Index Vakbarát Hírportál

Hiába a kedvezményes lakásáfa, a rozsdaövezetekben sokkal lassabbak az építkezések

2020. április 19., vasárnap 21:23 | aznap frissítve

A rozsdaövezetekben felépülő ingatlanok esetén akár két év is lehet a szükséges engedélyek beszerzése, ezért érdemes lenne gyorsítani az eljárásrendet – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az M1-en. 

Koji László azért beszélt erről, mert a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette: a rozsdaövezetekben épülő új lakások áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentik. 

Az új lakások áfáját nemrég emelték vissza 27 százalékra, de sokan gondolják úgy, hogy ez olyan drágulást hoz, ami miatt még inkább visszaesik az építkezések száma. Az Ingatlan.com elemzése szerint például ugyan az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa megszűnését már korábban beárazták, a kínálati árakban mégis érezhető a hatása. Az új lakások kínálata folyamatosan szűkül, a befektetési célú vásárlók a használt lakások piacához hasonlóan itt is kevesebben vannak. Emellett akadnak arra utaló jelek, hogy egyes beruházásoknál túl magas a vételár.

De a kormánnyal szimpatizáló gazdaságpolitikusok körében is sokszor téma a magyar ingatlanhelyzet, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint például kudarc a kormány lakáspolitikája. A jegybankelnök szerint az amúgy jó szándékú családpolitikai támogatások csak a keresletet gerjesztik az ingatlanpiacon, és így csupán a lakásárak durva emelkedéséhez és az inflációhoz járulnak hozzá, de ez nincs összeegyeztetve területfejlesztési és egyéb politikákkal, így a kínálat nem nő.

Most persze a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt is csökken az  építőipar rendelésállománya. Az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet az ágazat, ha nem érkeznek újabb megrendelések – mondta Koji László az M1-en.

Hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva, azonban a március közepétől tartó időszakot nézve egyértelműen csökkentek a megrendelések.

Szavai szerint jellemzőek az elbizonytalanodások az új munkák előkészítésénél, az előkészített munkákat a magánmegrendelők egyelőre nem indítják el, és sok állami közbeszerzésnél is tolódik az eredményhirdetés.

Rovatok