Index Vakbarát Hírportál

Felvásárolja a magyar BioTechUSA a Scitec Nutritiont

2020. április 20., hétfő 14:10

A magyar tulajdonú BioTechUSA felvásárolja riválisát, a szintén magyar hátterű, azonban eddig dél-afrikai tulajdonban lévő Scitec Nutritiont, írja a Forbes. Az eddigi tulajdonos, az Ascendis Health 2016-ban 170 millió euróért vette meg a Scitec Nutritiont, azonban most 5 millió euróért adták tovább. A két cégről még az év elején írtunk a magyar táplálékkiegészítő-gyártásról szóló cikkünkben.

A BiotechUSA egy amerikai eredetű cég, amit a Lévai család hozott Magyarországra, és vásárolt fel a kilencvenes években. Kezdetben külföldről importálták a termékeket, majd elindult a saját magyar üzem Szadán.  Az éves beszámolók szerint 2018-ban a cég árbevétele 22,83 milliárd forint volt, és jelenleg 739 főt foglalkoztatnak. A cégnek Szadán van gyára, valamint logisztikai központja. Saját bevallásuk szerint 77 országban vannak jelen, Európán belül jellemzően direktbe, a kontinensen kívül pedig disztribútor cégeken keresztül szállítanak. A cégnek több mint 130 üzlete van, ebből 100 üzlet Magyarországon, és további üzletek Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Oroszországban és Lengyelországban.

A Scitec elődjét egy Amerikában élő magyar testépítő alapította, 1996-ban, a cég magyar jogelődjét pedig 97-ben jegyezték be. Kezdetben amerikai termékek disztribúciójával foglalkoztak, majd 2009-ben Dunakeszin megalakult a Scitec gyára. A cég először 2012-ben cserélt gazdát, ekkor vásárolta föl egy pénzügyi befektető cég, az Enterprise Investors, amely professzionalizálta a belső folyamatokat, majd eladta az Ascendis Healthnek, amely most továbbadta a BioTechUSA-nak. 

Rovatok