Index Vakbarát Hírportál

Csaknem 300 embertől válhat meg a Budapest Airport

2020. április 25., szombat 08:33

Közel háromszáz munkavállalójától válik meg a Budapest Airport, írja a Magyar Nemzet. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kezelő cég egyelőre annyit közölt a lappal, hogy „legfeljebb 275 főre” jelentettek be létszámcsökkentést, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől füg­gően, és a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet.

A Budapest Airport pénteken közleményben jelentette be, hogy elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés a kieső légi forgalom miatt. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma több mint 99%-át elveszítette. Kitértek arra is, hogy

A budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 millió, sem pedig a tavaly regisztrált 16 millió főt, és így nem tudják fenntartani az ezekhez az utasszámokhoz alakított dolgozói létszámot. 

(Borítókép: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálja 2020. február 24-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok