Ha Soros György javasol valamit, mint most egy ezermilliárd eurós, soha vissza nem fizetendő kötvényt, az természetesen azonnal politikai térbe kerül. Az őt démonizálók szerint Sorost senki sem kérdezte, és éppen örökre eladósítaná Európát. Rajongói szerint zseniális unortodox megoldást talált ki a járvány kezelésére. A kötvénypiaci szakemberek szerint se nem ördögi, se nem zseniális a terv, hanem egy hosszú kötvénykibocsátásról van szó, becsomagolva némi „rendkívüliséggel”.
Soros György időnként előáll valamilyen javaslattal a nagy európai gondok idején, legyen az a menekültkérdés, vagy éppen a koronavírus, és ezek a szövegek jellemzően később önálló életre kelnek, vagy ördögi Soros-tervként vagy egy filantróp követendő megoldásaként terjednek el.
A hazai kormánypárti kommunikációban csak második Soros-tervnek elkeresztelt javaslat voltaképpen két írást jelent, amelyek itt és itt érhetők el.
A politikai felhangokat engedjük el ünnepélyesen, és nézzük meg a kötvénypiac hazai és külföldi szakembereinek segítségével, hogy tartalmilag mi is ez a terv.
A javaslat egy ritkán használt, de azért nem ismeretlen pénzügyi instrumentumról, a soha le nem járó vagy örökjáradék-jellegű kötvénykibocsátásról szól.
A pénzügyi guru egyszerű írásaiban azt vázolja, hogy amennyiben az Európai Bizottság belevágna egy ilyen programba, akkor akár 1000 milliárd eurót is előteremthetne, ez a hatalmas összeg úgy szolgálhatná a járvány elleni harcot, hogy jelen piaci körülmények közepette az EU-nak erre elegendő lenne évi 0,5 százalékos kamatot (a teljes összeg esetén évi 5 milliárd eurót) fizetnie.
A forrás vélhetően intézményi befektetőktől (bankoktól, nyugdíjpénztáraktól, biztosítóktól, befektetési alapoktól) származhatna, akik örömmel kapnának az alkalmon, hogy a sokszor mínuszos, de legalábbis nagyon alacsony kamatok mellett vásároljanak ebből a pozitív és tartós hozamot jelentő instrumentumból. Hogy ez tényleg így van-e, ara visszatérünk, de előbb még értsük meg a termék logikáját.
Az örökkötvénynek magyarul még rendes neve sincsen, az angol perpetual bond vagy consol néven emlegeti ezt a terméket. Ahogy az Alapblog szakcikke írja, nem hangzik rosszul. Kisebb számokra vetítve a kibocsátó szempontjából a javaslatot, ki ne szeretne úgy egymillió forintot kölcsönkérni, hogy cserébe minden évben csak 5000 forint törlesztést kell fizetnie, igaz, azt az idők végeztéig.
Az elképzelés szerint tehát a magánszféra is segíthetne az Európai Helyreállítási Alap finanszírozásában. Természetesen a tervvel kapcsolatban kismillió kérdés szorul pontosításra:
Az ördög mindig a részletekben rejlik, ezúttal is, de Soros terve annyiban reális, hogy azt nem gondolja a guru, hogy ennyi pénzt egyből össze lehet gyűjteni, de ha van egy egységes instrumentum, akkor viszonylag egyszerű már időről időre pénzt kérni a befektetőktől, úgynevezett rábocsátásokat szervezni.
Kötvény, amit soha nem kell visszafizetni? Különlegesnek hangzik, de valójában ha keresgélünk a „perpetual bond” kifejezésre, akkor találunk ilyet.
A történelemben korábban elsősorban háborúk finanszírozásához használta Nagy-Britannia, illetve az Egyesült Államok.
Talán nem véletlen, hogy Soros ilyen példát követne, gondolván arra, hogy a vírus legyőzése is egyfajta harcot, közös összefogást, fegyelmezettséget kíván.
Ha vállalati példákat keresünk, nagyon nem kell messzire menni, a magyar OTP-nek is van egy ilyen, még 2006-ban kibocsátott alárendelt kötvénye.
Több ilyen találtunk Ázsiában is, Hongkongban, Indiában vagy Kínában a legnagyobb ingatlanfejlesztők alkalmazták ezt a technikát, ez egy hongkongi termék.
Bár szinte felfoghatatlan, de még olyan örökkötvény is van, amelyet 1634-ben bocsátottak ki egy holland csatornaépítéshez, és a jogutód holland vízügyi vállalat, a Stichtse Rijnlanden még ma is fizet rá kamatot (az értékpapír-ritkaság amerikai tulajdonosa 136 eurós kamatra volt jogosult).
A Christie's árverezőház által leírt sztori szerint ez az értékpapír-ritkaság volt az árverezőház történetében az egyetlen olyan értékpapír, amely ma is élő értékpapír. Itt olvasható a papír varázslatos története.
A világ legrégebbi, még kamatot is fizető értékpapírja természetesen csak egy unikális sztori, de elég sokat elmond egy nyugati gazdaság jogbiztonságáról és folytonosságáról.
Valójában az ilyen örökjáradék-jellegű kötvények pénzügyi matematikája arról szól, hogy amennyiben csak akár 2-3 százalékos infláció, vagy 2-3 százalékos hozamkörnyezet is lesz a jövőben, akkor egy ötven-száz év múlva esedékes kamatfizetés, de még a törlesztőrészlet kifizetése is teljesen eljelentéktelenedik.
Egy profán példával, ha valaki ötven éve azt ígérte volna nekünk, hogy minden évben fizet számunkra 1000 forintot, akkor 1970-ben ez még érdemi tétel volt, egy forint volt egy gombóc fagyi, az év minden napján vehettünk volna belőle egy háromgombócos fagyit. Ma a változatlan, ezerforintos juttatás talán már csak egyetlen háromgombócos fagyira lenne elegendő.
A Soros-féle kötvény programját mindenesetre az EU-ban a spanyolok terjesztették elő, ami nem véletlen, hiszen egy közös kötvényben az unió fegyelmezett és jó minősítésű államai németek, franciák, Benelux államok és az északiak megsegítik a délieket és a keletieket azzal, hogy a maguk jó hitelminősítését (ratingjét) kiterjesztik azokra, akik csak drágábban tudnák magukat finanszírozni. Erről a Concordeblog.hu-n olvasható egy érdekes elemzés.
A szakemberek szerint az örök kötvény valójában nem sokban különbözik egy nagyon hosszú, például egy harminc-, ötven- vagy százéves papírtól.
Ilyenből sok van, mint az Mfor.hu írása is megmutatja, akad közöttük olyan, például az osztrák Austria 2117, amely kifejezetten jó befektetés lett a vásárlóinak, és akad olyan (például az argentin), amely meg nagy bukás.
Nagyon fontos, hogy miközben őrültségnek tűnik azért átadni valakinek egymillió forintot, hogy minden évben kapjunk 5000 forintot, hiszen kétszáz évig kellene élnie a kölcsönadónak, hogy egyáltalán nominálisan visszakapja a kölcsönt, az ilyen termékeknek más a logikája.
A nyugdíjpénztárnak vagy más hosszú távú befektetőnek szüksége lehet hosszú termékre és kiszámítható kifizetésekre, de nem szabad elfelejteni, hogy a kötvénynek lehet másodpiaca is.
Ma már nehéz elhinni, hogy a béka feneke alatti hozamszintek tovább csökkennek (aligha normális az az állapot, hogy aki kölcsönad egyes nyugati államoknak, az még fizet is azért, hogy valaki használja a pénzét), de egy ilyen nagyon hosszú kötvénnyel rengeteget lehet keresni, ha csökken a hozamszint (ez a kötvénynél árfolyam-emelkedéssel egyenértékű).
Visszatérve Soros György soha le nem járó kötvényére, elmondhatjuk róla, hogy a megoldás unortodox, de nem példa nélküli, nem csodaszer, a piac ismeri a nagyon hosszú kötvényeket, de nem is ördögi, mert nem gonoszságból adósít el, hanem egy gyors segítség reményében.
Ráadásul a jobb időkre gondolva a kibocsátónak általában van visszavásárlási lehetősége is az ilyen konstrukciókban (Nagy-Britannia például öt éve vette vissza az első világháborús hadikötvényeit).
Amikor egy nagy közösség vagy egy nagy intézmény kibocsát egy óriási kötvényt, általában eléggé eltűnik a döntéshozók felelőssége, jól áraztak-e, nem fizették-e túl, kellett-e annyi.
Ha unortodox, egzotikus megoldást választ egy kibocsátó, még nehezebb viszonyítani, még nehezebb megmondani a helyes árat, összehasonlítani.
A közös uniós kötvénynek valóban van politikai üzenete is, egységet teremt, nehezíti a kilépést a közös adósság. Még egy százéves kötvénynél is jogosan merül fel a kérdés, hogy lesz-e száz év múlva ilyen lesz-e az EU, mi van, ha valaki kilép.
A hitelfelvevők, amikor látnak egy rendkívül alacsony kamatszintet (mint most), örömmel rögzítenék azt hosszú időre, de természetesen a befektetők is nagyon képzett emberek, ezért a hosszabb futamidőkre általában mégis több kamatot kell fizetnie a kibocsátónak.
Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben alig volt infláció, de száz év távlatában erről mit lehet mondani? A kötvényesek mindig a későbbi kifizetések jelenértékét nézik. Ha 1000 milliárd eurót 3 százalékos hozamkörnyezetben száz év múlva fizetne vissza az EU, az mai értéken csak 52 milliárd euró lenne. Ugyan nem semmi, de azért ebből értjük, hogy a nagyon hosszú (száz éves) időtávon visszafizetett, vagy az egyáltalán vissza nem fizetett pénz között nincs nagy különbség, mégha elsőre furcsa is az a kölcsön, amit nem kell megadni.
Magyarország egy ilyen terméknek inkább haszonélvezője lenne, hiszen magunk csak drágábban tudunk finanszírozást szerezni, de borítékolható, hogy mivel Soros támogatta az ötletet, a magyar kormány nem fogja.
De persze lehet, hogy ez a kérdés sohasem jut el szavazásig.
(Borítókép: Thomas Lohnes / Getty Images)