Index Vakbarát Hírportál

Magánkézbe kerülhet több értékes balatoni kikötő, ingatlan

2020. április 30., csütörtök 10:07

Közleményben tiltakozik a Balatoni Szövetség a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, amiért a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) többségi tulajdonos állami szervezet egy reorganizációs tervet jelentett be, az átszervezés keretében több kikötőt bezárnának, és 

privatizálnák a Bahart egyes értékes területeit.

A Bahart Zrt.-ben tulajdonosként, részvényesként bent maradó balatoni önkormányzatok számára kiemelten fontos feladat, hogy a Bahart egyben maradjon annak vagyonával, tevékenységével, működési struktúrájával, a meglevő személykikötő, illetve vitorlás kikötő hálózat maradjon a cégben, hiszen ez biztosítja a Balaton egészének megközelítését, azon való közlekedést, ami a turizmus elengedhetetlen feltétele, egyben a céggel szembeni elvárás, annak működésének alapvetése.

– olvasható a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség közleményében.

A Bahart részvényeseinek (főként balatoni önkormányzatok, az állam után a második legnagyobb részvényes Siófok) Május 6-ig van idejük véleményezniük az átalakítási tervet, azonban a Népszavának sikerült hozzájutnia a tervezethez, és úgy tűnik, ez valójában formaság, ugyanis az állam, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), miután tavaly tulajdonrészt szerzett a Bahartban, egy 6,6 milliárdos tőkeemeléssel többségi tulajdonossá vált. 

A terv keretében, amely a hivatalos verzió szerint hatékonyabbá teszi majd a Bahart működését, több a Bahart alá tartozó kikötőt eladnának, Csopak, Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari kikötője kerülne értékesítésre, derül ki a Népszava birtokába jutott tervezetből. A tervezet szerint a Bahart:

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a közösségi oldalán arról írt, hogy bár minden valódi tisztességes fejlesztést támogatna, de szerinte nem kizárt, hogy a tervezet a cég értékes vagyonának elherdálását készíti elő.

Mert most gyanújelek vannak arra, hogy a Bahart körül bűzölög valami. Sőt, már nem is csak szag van, füstöl is. [...] jön a Bahart közgyűlés, előttem a határozati javaslatok és azt látom, hogy vírushelyzet ide, vagy oda, a nagy múltú céget darabjaira akarják szedni. Különösen a jövedelmező üzletágak tekintetében érzem a „szagot” vagy ha úgy tetszik a förtelmes bűzt. Hát most már jómagam is csatlakozom azokhoz, akik régebb óta mondják: Legyen már elég!

– írta Lengyel Facebookon. A Bahart átalakításáról Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő a parlamentben is felszólalt

szerinte ugyanis a balatoni kempingek és szállodák után most a vitorláskikötőket játszaná át a kormány a baráti vállalkozó kezére. 

A Népszava megkérdezte a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontouristot, hogy amennyiben eladásra kerülnek a Bahart-kempingek, akkor érdekelné-e őket mint lehetséges vevőket. A cég szóvivője a lapnak azt mondta, hogy erre csak akkor tudnak konkrétumot mondani, ha megismerik a tulajdonos elképzeléseit, ajánlatát, de mindig nyitottak a portfólióbővítésre. 

A Balatoni Szövetség szerint a térség érdekeit is figyelembe kell venni, nem csak a Bahart konkrét gazdasági érdekeit:

A cég reorganizációs terve nem a Balaton érdekével, inkább a cég gazdasági helyzetének javításával foglalkozik kiemelten akkor, amikor a cég jelen működésével is nyereséges, és a tervezett változások több kisrészvényes településen megszüntetnék a személyhajózást. Tudni kell, hogy a települések, és azokon a kikötők szimbiózisban működnek, azoknak szerves része és nem csak a vízi közlekedésnek, de akár a kulturális életének is.

Szerintük a balatoni vízi közlekedés nem szabad, hogy kizárólag gazdasági érdekként legyen számon tartva, ezért arra kérik a szövetség tagjai az MTÜ-t, hogy gondolja át az átszervezést az érintettek véleményének figyelembevételével. 

(Borítókép: A Bahart alsóörsi vitorláskikötője 2011-ben - fotó:  H. Szabó Sándor / MTI)

Rovatok