Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó: Jelenleg is folyik a debreceni BMW-gyár építése

2020. május 6., szerda 13:25 | aznap frissítve

Ahogy arról szerdán az Index is beszámolt, miután Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón bemutatta a német autógyártó első negyedéves számait, a gyorsjelentés utáni sajtótájékoztatón bejelentette:

egy évvel elhalasztják a Debrecenbe tervezett gyár megnyitását.

Ugyanis ahogy az a gyorsjelentésből is kiderül, az első negyedévben jelentősen csökkentek a BMW Csoport autóeladásai, és a világgazdasági visszaesés, illetve az autópiaci forgalom várható csökkenése miatt a konszern az idén eladásainak és eredményének jelentős csökkenésére számít.

A projekt elhalasztásáról szóló bejelentést Szijjártó Péter Facebook-posztban igyekezett árnyalni. A külgazdasági és külügyminiszter szerint:

  1. A vállalat vezetőivel ma is egyeztettek, akik arról biztosították a tárcát, hogy „természetesen továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett”.
  2. Jövő pénteken Debrecenbe jönnek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel a kormány képviselői személyesen beszélnek.
  3. „A gyár építési munkálatai már most is zajlanak.”

A debreceni beruházást 2018 júliusában jelentették be, a kormány nem kevesebb mint 14 hónapig tárgyalt az autógyárral, sokáig titkolniuk kellett a lehetséges megállapodást, még Debrecen közgyűlésének is titkosan kellett szavaznia a projektről. A projekt költségeit közel egymilliárd euróra becsülik, ami ezer családnak biztosítana megélhetést, és a korábbi tervek szerint évi 150 ezer autó gyártására lenne alkalmas.

Reagált a magyarországi BMW

„A BMW Group továbbra is elkötelezett az új, magyarországi gyáregységével szemben. A vállalat debreceni gyárának megépítése a BMW Group hosszú távú növekedési törekvéseit támasztja alá. A jelenleg kialakult koronavírus járványhelyzet feltételezéseink szerint, hatással lesz a debreceni építkezési munkálatokra, így azok lelassulhatnak. A pontos időtartam még nem került meghatározásra, de várakozásaink szerint több hónap lehet. Megértésüket kérjük, de további információt nem tudunk biztosítani" - írta megkeresésünkre Salgó András, a BMW Magyarország kommunikációs igazgatója. Arra a kérdésünkre azonban nem kaptunk egyértelmű választ, hogy az Oliver Zipse által említett egy évvel, vagy a magyarországi képviselet által írt pár hónappal csúszik valójában a projekt.

Rovatok