Index Vakbarát Hírportál

5 milliárd forint bevételkiesést okozott eddig a járvány a magyar távközlésnek

2020. május 11., hétfő 18:32 | aznap frissítve

A magyarországi távközlési iparágat is sújtja a koronavírus-járvány miatti válság, az elmaradó bevételek, extra költségek a veszélyhelyzet elrendelése óta eltelt csaknem két hónapban elérték az 5 milliárd forintot – mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke online sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten, írja az MTI.

A turizmus leállása miatt a roamingbevételek elmaradtak a várttól, a válság által sújtott területeken pedig sok cég mondta vagy függesztette fel az előfizetését, ahogy a magánszemélyek körében is. A vírus gazdasági hatásait nehéz megbecsülni, extra költséget jelentettek a többlet hálózati beruházások, a különböző lakossági, vállalati kedvezmények is, mondta Budai. 

Kitért arra, hogy március közepétől az egyik legfontosabb feladatuk az ország működése szempontjából kritikus mobil- és vezetékes infrastruktúra megbízható és magas minőségen történő üzemeltetése. Segítették a kormányzati járványügyi analitikát, anonim adatgyűjtéssel. Hálózataikba az utóbbi időben milliárdot meghaladó összeget fektettek be, hogy bírja a hirtelen megnövekedett extrém terhelést. A hálózat stabilitását szolgáló kapacitásbővítéseket folyamatosan végzik – mondta. Megjegyezte, hogy az irodaházaikat azonnal lezárták, és a Vodafone több ezer dolgozója napok alatt át tudott állni az otthoni munkavégzésre, beleértve a call centert is.

A UPC-vel mindeközben zajlott az összeolvadás, amely tavaly nyáron kezdődött, így április elsejével a UPC márkanév hivatalosan megszűnt. Az összeolvadással már majdnem 30 százalékos a piaci részesedése van a Vodafone-nak a magyar telekommunikációs szektorban, több mint 3 millió mobilügyféllel, és közel 2 millió szolgáltatási ponton tudnak vezetékes szolgáltatást nyújtani. Az üzleteik fokozatos újranyitását jelenleg tervezik, eleinte csökkentett kapacitásokkal.

Budai elmondta, hogy a vírushelyzetben március végén zavartalanul lezárult az 5G frekvenciatender, a cég további frekvenciákat szerzett a következő generációs 5G mobilszolgáltatásai számára az NMHH által lebonyolított frekvenciaaukción, 38,65 milliárd forint értékben, az iparág pedig közel 130 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. A megszerzett frekvencia 15 évre, 2035-ig szól, de fennáll a további ötéves meghosszabbítás lehetősége is, 2040-ig. Ismertetése szerint ennek a díja az első 10 évben – mostantól – havi 100 millió forint, 2030-tól ennek a duplája lesz. Ehhez adódnak a kiépítés költségei, amelyek páréves távlatban megközelítik a frekvenciavásárlás összegének milliárdjait.

Az újonnan vásárolt 3600 MHz frekvenciatartományt már idén áprilistól használhatják, azonban a 700 MHz-es blokkokat csak szeptembertől vehetik igénybe, mivel ezen a frekvencián jelenleg az Antenna Hungária sugároz digitális földfelszíni tévéadást. Ez azt jelenti, hogy az 5G hálózat kiépítése a már nem használatos földfelszíni frekvenciák újrahasznosítására is szolgál – mondta. A két 5G szolgáltatásra alkalmas frekvencia (3,6GHz és 700MHz) lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország tovább bővítse a már meglévő kereskedelmi 5G szolgáltatását, ami Budapesten 37 bázisállomásból, valamint a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán működő 5G-állomásból áll. A cél az, hogy az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatási szektor, az egészségügy, a logisztika, a szállítmányozás, a közlekedés, a sport elsőként profitáljanak az új generációs hálózat nyújtotta előnyökből. Ennek megfelelően az 5G lefedettség is szigetszerű terjeszkedéssel bővülhet, és valószínűleg először a nagyobb városokban és ipari parkokban, egyetemeken lesz elérhető Magyarországon, mondta el Budai J. Gergő, de hozzátette, hogy a járványhelyzet miatt minden eddigi terv ezzel kapcsolatban kiszámíthatatlanná vált. A lakossági érdeklődés megvan az 5G-s telefonkészülékek iránt.

Rovatok