Index Vakbarát Hírportál

Bajban a londoni közlekedési vállalat: metrójáratokat állíthatnak le

2020. május 14., csütörtök 18:13 | aznap frissítve

Frissítés: Csütörtök este megszületett a megállapodás, a TfL összesen 1,6 milliárd fontos közpénzsegélyt kap, így szeptemberig biztosított a londoni tömegközlekedés működése.

A londoni tömegközlekedési vállalat (TfL) a járatok drasztikus csökkentésére kényszerül, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal a cég állami támogatásáról, mondta a BBC-nek Sadiq Khan a brit főváros polgármestere.

A TfL hat hete tárgyal a kormánnyal. A vállalat állami segítség hiányában kénytelen lesz metró-és buszjáratokat leállítani, közölte a polgármester.  

28 ezer embert foglalkoztató TfL jegybevétele 90 százalékkal csökkent a járvány kezdete óta. Már korábban jelentősen megritkították a járatokat, és 7 ezer alkalmazottat küldtek szabadságra.

A TfL eddig állami támogatás nélkül működött. Ebben az évben 4 milliárd fonttal (kb. 1600 milliárd forint) csökkenhet a vállalat bevétele a koronavírus járvány miatt. 

A brit kormányfő szóvivője azt mondta:  a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak a TfL-lel.

Rovatok