Index Vakbarát Hírportál

Már órákkal az adóbevallás leadásának határideje előtt rendszerhibát jelzett a NAV oldala

2020. május 21., csütörtök 06:05 | aznap frissítve

Szerda éjfélkor járt le az adóbevallás benyújtásának határideje. Több olvasónk is jelezte, hogy az elektronikus rendszer a határidő lejárta előtt néhány órával már nem működött: leginkább az szja 1+1 százalékáról nem lehett már rendelkezni tegnap este.  

Egy olvasónk szerdán 20 óra 48 perckor ezt írta:  

Az adóbevallás elfogadását még hétfőn megcsináltam, de az egy százalékról még nem rendelkeztem. Sajnos úgy néz ki hogy nem is fogok, két órája nem tudom végrehajtani. Belépni be tudok az ügyfélkapura, de amikor rendelkezni szeretnék az egy százalékról, akkor egy hibaüzenet jön fel. A hibaüzenet oldal visszavezet a belépés oldalára.

Szerdán 23:19-kor egy olvasónk azt írta: kezdetben csak  az 1+1%-ra kapott hibaüzenetet, de a rendszer ekkor már a teljes belépésre azt mondta, hogy nem elérhető. 

Egy másik levél szerint olvasónk  22 órától éjfélig  próbálta beadni az 1+1%-os nyilatkozatot, de folyton hiba történt, ami után kiléptette a rendszer. Levele szerint a bevallásban lehetett turkálni, de nyilatkozni nem lehetett.

Olyan levél is érkezett az Index szerkesztőségébe, amely szerint az adóbevallás kitöltésével is problémák voltak. Egyik olvasónk szerda este órákon át próbálkozott ezzel, de a rendszer ezt nem engedte. Kétszer is hívta a NAV ügyfélszolgálatát (1818), de minden vonaluk foglalt volt, ami ezzel foglalkozik. 

A NAV honlapján egyelőre csak annyi olvasható, hogy a szerda éjfélig lehetett kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. 

Rovatok