Index Vakbarát Hírportál

Elsötétíti az eget a sáskajárás Iránban

2020. május 21., csütörtök 10:07

Megállíthatatlannak tűnik a Kelet-Afrikából induló sivatagi sáskák (egyiptomi vándorsáskák) inváziója. Az utóbbi 25 év legszörnyűbb sáskajárása letarolta Kenyát, Etiópiát, Szomáliát és Ugandát, de Irán és Pakisztán déli része is gondban van. 

A gazdasági szankciók által sújtott Iránban a 30 százalék feletti infláció, a több mint 125 ezer igazolt koronavírusos beteg és a jelenleg 6 százalékos várható éves GDP-visszaesés mellé különösen rosszul jön a brutális sáskajárás. Az országban alacsony koncentrációjú rovarirtó permetezésével védekeznek a csapás ellen, katonákkal és katonai járművek bevetésével is, emiatt viszont egyes helyeken 15 centiméter magasan állnak a döglött sáskák, írja a New Humanitarian.

A sáskák olyan sokan lehetnek, hogy összefüggő felhőket alkotnak, és négyzetkilométereket terítenek be. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete ( FAO) szerint egy négyzetkilométerre minimum 40 millió sáska jut, de a valós mennyiségük ennek akár a duplája is lehet. Egy rajt átlagosan 50-100 milliárd rovar alkot, össztömegük elérheti a 200 ezer tonnát is.

Egy sáska nagyjából tíz centisre is megnőhet, 150 km-t tud megtenni egy nap alatt, 3-5 hónapos életciklusa során pedig akár 3000 km-t is beutazhat. Egy nőstény nagyjából 80 petét rak, és alapjáraton egyedül szeretnek élni. De ha kellően megnő a populációsűrűség, akkor bekattan valami a sáskáknál, és rajokat alkotva vonulni kezdenek. Ez nyomot hagy kinézetükön is, hiszen a szolid rejtőszíneiket feltűnő sárga-fekete mintázatra cserélik le. Egyedül élő alakjukkal ellentétben pedig már nappal is repülnek.

Iránban az ENSZ legfrissebb jelentése szerint nem sikerül úrrá lenni a sáskainvázión, egyre növekvő károkat jósolnak. Tavaly az iráni állami szakértők úgy becsülték, hogy az összes termőterületük több mint ötöde lehet veszélyben a sáskáktól, ami összesen 9 milliárd dollárnyi (2876 milliárd forintnyi) mezőgazdasági terméket fenyegetettségét jelenti. most egyelőre 7,4 milliárd dollárnyi termék van veszélyben Mohammad Reza Dargahi, az iráni állami növényvédelmi szervezet (PPO) vezetője szerint

Itt térképen is megnézheti, hogy tavaly óta hol jelentek meg komolyabb sáskarajok a környéken.

(Borítókép:  SHAKEEL AHMED / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok