A magyarok nem szeretik sem a kis, hétköznapi korrupciót, sem az állami, rendszerszintű korrupciót, viszont hogy miért nem, annak egészen más okai vannak - emellett érvel a Transparency International legújabb jelentése, amelyet a szervezet csütörtökön mutatott be online webináriumában. Mindez azt is jelenti, hogy a magyarok máshogy kezelik a korrupció két szintjét, és valószínűleg sokan vannak, akik az egyiket elítélik, a másik viszont szerintük nem jelent komoly problémát.
A korrupcióérzékelés két arca: a hétköznapi és az állami szintű korrupció észlelésének legfontosabb meghatározói című tanulmány szerzői - Mikola Bálint, a Transparency munkatársa és Gerő Márton, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója - azt próbálták megmagyarázni, hogy mitől függ, hogy valaki elutasítja-e a hatalommal való visszaélés hétköznapibb formáit, mint amilyen a rendőr lefizetése vagy a hálapénz, illetve a politikai korrupció jelenségét. Pontosabban hogy mi jellemző azokra az emberekre, akik inkább elutasítják vagy inkább elfogadják ezt a két jelenséget.
Mindehhez az MTA Mobilitási Központjának reprezentatív panelfelmérésének adatait használták, amelyben 2017-ben és 2018-ban ugyanazok az emberek válaszolnak ugyanazokra a kérdésekre. Az adatbázis alapvetően arra jött létre, hogy a vizsgált személyek társadalmi mobilitását kövesse, viszont alkalmasnak mutatkozott a korrupciókutatóknak is, mert: van benne kérdés a hétköznapi és állami szintű korrupcióval kapcsolatban is, és mert egy sor adatot tartalmaz a válaszadók társadalmi hátteréről és politikai kötődéséről.
A kutatók azt találták, hogy míg a hétköznapi korrupció megítélését jobban befolyásolják társadalmi, gazdasági tényezők, addig az állami korrupció megítélése inkább a válaszadók politikai meggyőződésétől függ.
A felmérésben két kérdés is szerepel, amit a jelentés szerzői a hétköznapi korrupció elfogadottságának mérésére használtak: a válaszadóknak 0-10 között kellett értékelnie, hogy mennyire tartják megengedhetőnek, ha
Ezt a kettőt a kutatók összevonták a hétköznapi korrupció megítélésének méréséhez (igaz a webináriumon felmerült, hogy a számla elmulasztása valójában nem biztos, hogy a korrupció kategóriájába tartozik, inkább az adóelkerülés egy formája, mint hatalommal való visszaélés). Ez alapján a hétköznapi korrupció nem igazán elfogadott, 0 és 10 közötti skálán 2 alatti szinten tartották az emberek elfogadhatónak mint 2017-ben, mint 2018-ban, igaz az elfogadottsága egy valamelyest nőtt egyik évről a másikra.
A kutatók szerint azt, hogy valaki mennyire megengedő a korrupció alsóbb szintjeivel szemben, az a válaszadó korától, nemétől és attól függ, hogy megítélése szerint anyagilag jó helyzetben van-e, vagy sem. A férfiak mindkét év adatai szerint valamivel jobban kibékültek a hétköznapi korrupció jelenségeivel, mint a nők, és annál nagyobb eséllyel elítélik a válaszadók ezt, minél idősebbek. Az is látszik az adatokon, hogy minél inkább úgy ítéli meg valaki, hogy könnyen tudja fedezni szokásos kiadásait, annál elítélőbb a hatalommal visszaélés alsóbb szintjeivel szemben.
A politikai nézetek nem igazán játszanak szerepet a hétköznapi korrupció megítélésében, legfeljebb az, hogy valaki hogy viszonyul a demokráciához, mint rendszerhez: akik szerint a diktatúra néha jobb, mint a demokrácia, azok sokkal inkább elfogadóak a kenőpénzekkel és hasonlókkal szemben, mint akik szerint a demokrácia minden más politikai rendszernél jobb. A pártpreferenciák tekintetében viszont alig van különbség, például a Momentumosra szavazók mindkét évben pont annyira ítélték el a hétköznapi korrupciót, mint a fideszesek.
Az állami szintű korrupció megítélése viszont alapvetően politikai kérdés, a megítélése attól függ, hogy ki hogy ítéli meg a kormányt. Ennek mérésére a kutatók azt a kérdést használták, amelyben a válaszadóknak le kellett írniuk, hogy melyik problémákat tartják a legégetőbbnek Magyarországon. 2017-ben a válaszadók közel fele, 2018-ban 40 százaléka tartotta úgy, hogy az állami szintű korrupció az egyik legnagyobb veszély Magyarország számára.
Ez viszont nagyrészt attól függött, hogy mennyire elégedettek nem a demokráciával mint rendszerrel, hanem a demokrácia magyarországi működésével, amit természetesen a kormánnyal való elégedettségként is lehet értelmezni. Azok, akik szerint egyáltalán nem haladnak jó irányba a dolgok, 2017-ben 75,7, 2018-ban pedig 62,2 százalékban tartották az állami szintű korrupciót az ország egyik legnagyobb bajának, míg akik szerint minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, csak 18,8 és 15 százalékban gondolták ugyanezt a két évben.
Az eltérés pártpreferencia szintjén is meglátszik: az előbb említett fideszes-momentumos egység itt már messze nincs meg: míg 2017-ben a kormánypárt szavazói 30 százalékban gondolták komoly gondnak az állami korrupciót, a Momentum híveinek 70 százaléka gondolta így, de az MSZP-s, DK-s és LMP-s szavazóknak is 60 százaléka sorolta ezt az ország legnagyobb rákfenéi közé.
Mindez azt jelenti, hogy a korrupció kis és nagy léptéke között nincs feltétlenül összefüggés, vannak olyanok, akik elítélik azt, ha egy rendőr kér kenőpénzt vagy ha paraszolvenciát kell fizetni az orvosi ellátásért, de azt, hogy az állami közbeszerzéseken gyanúsan ugyanazok nyernek, akik mellesleg sokszor megfordulnak a Puskás Aréna VIP-páholyában, az szerintük nem igazán gond. És az is lehet, hogy egy balliberális nagypapa és szintén ballib unokája kicsit összeszólalkoznak azon, hogy kell-e mindig számlát kérni.