Index Vakbarát Hírportál

Váltás a Bankszövetség élén, Jelasity az új elnök

2020. május 22., péntek 14:18

Lecserélte a Bankszövetség a vezetőjét, az OTP-s Becsei András helyett az Erste elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován lett az új elnök, áll a szervezet közleményében. Becsei alelnök lett, az elnökségbe bekerült még:

Az ötventagú Bankszövetség tisztségviselőit három évre választották, videóüzenetben Varga Mihály pénzügyminiszter is köszöntötte a tisztújító ülés résztvevőit.

Kommünikéjükben nagyon jónak ítélték a teljesítményüket, úgy érzik, a bankok presztízse érdemben nő, és nagy tisztesség, 

hogy egy egész társadalom nevében mondhatunk köszönetet a banki közösségnek a szolgálatként is végzett szolgáltatásért, a példamutató helytállásért.

Becsei András leköszönő elnök is megdicsért mindenkit, szerinte óriási teljesítmény van mögöttük. Igaz, a

bő esztendőknek tekinthető 2016-2019-es időszak eredményességében az egyszeri és a nem magyarországi tételek meghatározóak voltak, míg most szűk esztendők várhatóak.

Emellett a szektor adóterhelése az egyik legmagasabb Európában. Ezért is további, intenzív kommunikációra lesz szükség az érintettekkel.

Jelasity Radován is megdicsért mindenkit, és ő is elkötelezett a párbeszéd mellett. De más mellett is, például gyorsan végre akarják hajtani a kormány és a jegybank gazdasági mentőcsomagjainak rájuk vonatkozó részeit, emellett a szektor régiós versenyképességének helyreállítására továbbra is cél a bankokat terhelő speciális közterhek mérséklése.

Rovatok