Index Vakbarát Hírportál

Újra bezárták a világ legmélyebb bányáját a koronavírus miatt

2020. május 24., vasárnap 18:30 | aznap frissítve

164 koronavírus-fertőzöttet találtak a munkások között, ezért bezárták a világ legmélyebb bányáját Dél-Afrikában – írja a BBC.

A Mponeng aranybányát, amely Johannesburgtól 75 kilométernyire található, a földfelszín alatt több mint 4 kilométer mélyre nyúlik le, már másodjára zárják be a világjárvány miatt. Először márciusban szűntek meg a munkálatok a bányában, amikor márciusban az egész országban erre kötelezték az összes bányát.

Az első újranyitása után csak 50 százalékos kapacitással működhetett az AngloGold Ashanti birtokában lévő aranylelőhelyen a kitermelés, de ott dolgozók így is arról számoltak be, hogy nincsenek biztonságban. 

A cég állítása szerint azok után, hogy felfedezték a munkások között az első fertőzöttet, 650 dolgozót teszteltek. 

Azok közül, akiknek pozitív lett a tesztje, a többség teljesen tünetmentes volt. AngloGold Ashanti tájékoztatása szerint az igazolt fertőzötteket elkülönítették. 

Dél-Afrikában tartják nyilván a legtöbb koronavírus-fertőzöttet egész Afrikában, a számuk már meghaladta a 21 ezret. Az országban eddig több mint 10 ezer fertőzött meggyógyult, ugyanakkor 407 ember elhunyt a járványban.

Rovatok