Index Vakbarát Hírportál

Megvan, hogy nézhet ki Szíjj László szállodája a Dunakanyarban

2020. május 26., kedd 16:05 | aznap frissítve

Eredetileg 2009-ben tervezték befejezni, de még mindig csak látványterveken láthatjuk, hogy hogyan néz majd ki az a Visegrád környékére tervezett luxusszálloda, ami egy ponton Tiborcz István projektje volt, aki aztán egy másik NER-közeli milliárdosnak adta azt át. A 24.hu találta meg a félbehagyott, üveghegynek becézett szálloda látványterveit Johannes Torpe dán építész irodájának oldalán

A projektnek elég hányattatott sorsa volt eddig. Ahogy korábban írtuk, a szállodát eredetileg a Tourist Projects Kft. kezdte el építeni, de a 2008-as világválság miatt félbeszakadt a beruházás. 2016-ban aztán a Tiborcz nevéhez köthető BDPST Zrt. vette meg a telket, engedélyt is kapott az építkezésre, az mégsem kezdődött el. Tiborcz aztán valamikor a Szíjj László tulajdonában lévő  MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek adta el a telket, egy tavaly decemberben benyújtott  hatástanulmányon már ennek a cégnek a neve szerepel. 

Torpe irodájának oldalán a Buda-Resort néven emlegetett szállodát 210 szobásra és négycsillagosra tervezik, termálfürdővel, konferenciaközponttal és éttermekkel. 

Rovatok