Komoly visszhangot váltott ki a hazai cégvezetők körében, hogy a kormány a koronavírusra hivatkozva miniszteri engedélyhez kötötte a külföldi tulajdonszerzést a magyar gazdaság nagy részében. Arra mindig van remény, hogy az ilyen, ezúttal a hazai cégek értékét alaposan megnyirbáló intézkedés csak átmeneti lesz, de az biztos, hogy a rendeletnek rövid távon súlyos negatív hatásai vannak.
A cégtulajdonosokat és a hazai szakmát meglepő 227/2020-as kormányrendeletről mi is, laptársaink is írtak. Azt szinte minden, a járvány negatív gazdasági hatásairól szóló kormányzati megnyilvánulásban lehetett látni, hogy a kormány fél attól, hogy a nehéz gazdasági helyzet nyomán külföldi cégek vásárolják meg a magyar gazdaság értékes, de átmenetileg nehéz helyzetbe kerülő vállalkozásait.
A Fidesz-kormány értékkészletében régóta fontos elemet képvisel a gazdaságban a nemzeti szuverenitás. Az energiaszektor magyarítása, a legalább 50 százalékban hazai bankszektor, a devizaadósság helyett önfinanszírozás is mind ezt a törekvést tükrözték.
Ráadásul mélyen bele van égve – nem alap nélkül – a hatalmon levő politikai család gondolkodásába, hogy a Horn-kormány idején erőltetett volt a privatizáció. Vagyis sokszor egyéni részérdekeket képviselt, és túlságosan is gyors és széleskörű volt a gazdaságban a nemzeti vagyon eladása (általában itt is az energiaszektor szokott példaként szolgálni).
A külföldi tulajdonszerzések friss engedélyhez kötése azonban nemcsak véd, de súlyos problémákat is felvet.
Erről például a Portfolio.hu-n olvasható egy interjú Szendrői Gábor tranzakciós szakemberrel, aki a korlátozások jelentős cégérték-csökkentő hatásairól beszélt.
A rendelet lényege, hogy ha egy külföldi cég a fontosabb magyar szektorokban 350 millió forintos cégértékig akárcsak kisebb tulajdont szeretne szerezni, azt Palkovics László miniszternek (Innovációs és Technológiai Minisztérium) is engedélyeznie kell egy 45 napos elbírálással.
Természetesen lehet, hogy ez az indokolásköteles engedélyezés észszerű lesz, vagy valóban egy átmeneti intézkedésként jelenik meg az év végéig, de az biztos, hogy a visszhang elég negatív lesz.
Olyan ez, mint a remények szerint a koronavírus-törvény, ha a kormány tényleg lemond a rendkívüli felhatalmazásairól, akkor végképp nem érthető, hogy a korábbi felhatalmazás-szerzésnél miért nem volt képes határnapot szabni magának, és ezzel megnyugtatni az intézkedéstől rettegőket.
Elsőre egy ilyen szabály mindenesetre elég rémisztő, megöli a cégvásárlási piacot, és nagymértékben leértékeli a hazai cégeket.
A magyar-szlovák gázvezetékről írtuk meg sokszor, hogy nem biztos, hogy sokat használjuk majd gázvásárlásra, de pusztán az a tény, hogy létezik, mint alternatív útvonal, segíti az alacsonyabb árú gázbeszerzést.
Minden magyar tranzakciónál, legyen a vevő hazai, vagy külföldi, pusztán az a tény, hogy én, mint cégtulajdonos, vagy mint vevő, kiszállhatok a későbbiekben külföldi érdeklődő felé, felértékeli a cégeket. Ha ez nincs, mindenkinek a gondolkodásában ott van, hogy óvatosan fektet majd magyar cégbe.
Sokat mindezt aligha kell magyarázni, ha egy hajdúböszörményi ember csak hajdúböszörményi vevőknek adhatja el az 5 éves Nissanját, akkor az autója kevesebbet ér, mintha mindenkinek hirdethetné.
A járvány szinte kinyírta az Európai Unió korábbi tartalmát és mindenben visszahozta a nemzetállamokat. Ez a rendelet is megkülönbözteti az EU magyar és más tagállamait, vagyis az EU többi állama „külföld”, de a személyi korlátozásoknál sem az EU, hanem a nemzetállamok határait zártuk le, vagy a németek sem az EU-n belül tartották a járvány szempontjából kritikus egészségügyi termékeiket, hanem Németország hatásain belül.
Az alapvető kockázat az, hogy céget senki nem úgy vesz, mint dobozos sört, vagy újságot, hogy csak rámutat és kéri, hanem a vásárlás maga is időigényes és költséges munka. Ha a folyamat végére bejön egy új bizonytalanság, amely értéktelenné teheti a beleölt eurókat és munkaórákat, akkor a vevők máshol fognak nézelődni.
De miért gondoljuk úgy, hogy Palkovics úr „ámenjére” várni nagyobb kockázat, mint például a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyására, hiszen az is visszatapsolhatja a dealeket?
Mert a GVH esetében legalább vannak szabályok, precedensek, amire lehet készülni, az ITM-procedúrája új, bizonytalan,
ráadásul a CEU kiebrudalása után az sem valószínű, hogy a miniszter személyes reputációja magas lenne az alaposabban tájékozódó külföldi befektetők körében.
A cégvásárlás hatalmas meló, legalább fél év a megfelelő előkészítése. Ha egy cég eladása /megvásárlása szóba kerül, akkor arra az eladó meghatároz valamifajta menetrendet, általában ő is, a potenciális érdeklődő is bevon egy-két (szakmai, jogi) tanácsadót.
Vannak persze kizárólagos tárgyalások, de jellemzőbb a versenyeztetés, a pályáztatás, vagyis a vevőnek már csak azért is felkészültnek kell lennie, mert más vevőkkel szemben is ügyesen kell átvilágítania, felmérnie, tárgyalnia, szerződnie.
Az eladónak is össze kell kapnia magát, rendbe kell rakni a folyamatokat, a könyveket, megfelelő üzleti tervet kell prezentálni. A potenciális vevő(k) hosszasan, legalább 2-3 hétig tanulmányozzák az összeállított első dokumentációt. Közben meg kell állapodni a szükséges titkosságokról, a tárgyalások során megszerzett adatokat mind a vevőnek, mind az eladónak titkosan kell kezelni, az is kiköthető, hogy a vevő nem csábíthatja át a megismert céltársaság munkatársait.
Ha minden oké, akkor a vevő jó esetben előzetes ajánlatot tesz. Ez még nem kötelez semmire, de a cégek sokat agyalnak rajta, mert kellemetlen magas árat mondani, majd abból megpróbálni túlzottan lejönni, de ha valaki nagyon keveset mond, akkor már ezen a ponton megszakadhatnak a tárgyalások.
Innen a végső ajánlatig még rengeteg munka van, a részletesebb adatok, a peres eljárások, a belső szabályzatok, a pénzügyi jelentések, az igazgatósági ülések jegyzőkönyveinek átnyálazása, vagyis ahogy mondani szokták, kinyílik az adatszoba, ami egyébként lehet valóban egy fizikai helyiség, de inkább egy online dokumentumtár.
Egy cégvásárlási tranzakció esetén általában sokan nyüzsögnek, az akvizíciókért felelős belső munkatársak, jogi és pénzügyi tanácsadók, auditorok,
Mindenkinek pénzbe kerül az ideje, ha külsős, akkor kiszámlázza a munkaóráit, ha belsős, addig nem foglalkozik mással.
Zajlanak a különböző menedzsment-interjúk gyárlátogatások, prezentációk, személyes interjúk. Ha a hosszú folyamat végén, még mindig működik a „kémia”, elérhet az ügy a szerződéskötésig, ahol szintén nemcsak az árról szól majd a végső alku, hanem arról is, hogy kinek milyen felelősségei vannak, mi a fizetés módja.
Értelemszerűen a vevő szeretne minél kevesebb felelősséget vállalni a régi ügyekért (csontvázakért), az eladó pedig szeretne minél hamarabb minél több pénzt megkapni a teljes kialkudott összegből, és nagyon nem kedveli a visszatartható tételeket. Még olyan elemek is lehetnek, amelyek akkor is az eladót terhelik, ha arról nem szólt a megállapodás (büntetőügyek, vagy ha az értékesített tulajdon rendezetlen volt).
A tranzakció teljesen csak akkor zárul le, ha már minden kérdés tiszta, mindenről született megállapodás.
Aligha kell taglalni, ha a szokásos felügyeleti, versenyhivatali jóváhagyások mellé bejön Palkovics László 45 napos engedélyeztetési eljárása is, az egészen biztosan sokakat visszatart a magyar cégek megvételétől. Lehet, hogy persze éppen ez volt a kormányzati cél a megkavarodott, átmeneti időszakban, de egyelőre ez egy nagy érvágáás minden hazai cégtulajdonosnak.
(Borítókép: Palkovics László beszédet mond az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. április 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt)