Index Vakbarát Hírportál

A Közgép tavalyi évén még nem látszott meg a nagy visszatérés

2020. május 29., péntek 20:46

A tavalyi év még nem hozta el az igazán nagy áttörést a Közgépnek, a cég beszámolójából viszonylag szerény gyarapodás olvasható ki.

A megelőző, 2018-as évben 1 milliárd 91 millió forint volt az árbevételük, 2019-ben ezt nagyjából 30 millió forinttal tudták megfejelni, 1 milliárd 120 millióra nőtt a bevétel. A nyereség pedig 30-ról 72 millióra emelkedett. A 2018-as év után bődületesen nagy, 8 milliárdos osztalékot adott a cég, most viszont nem volt osztalékfizetés.

Az egykor közbeszerezéseket halomra nyerő építőipari nagyvállalatnak 2014-ben több mint 112 milliárdos bevétele volt. Aztán a G-nap után, az Orbán-Simicska háború idején többnyire már nem ez a cég kapta a zsíros megbízásokat, onnantól szinte zuhanórepülésbe fordultak a bevételei.

A Közgéptől akkor vált meg Simcsika Lajos, amikor a 2018-as újabb Fidesz-kétharmad után kvázi kapitulált, és eladta az érdekeltségei túlnyomó részét Nyerges Zsoltnak. A pakk elemeinek többsége Nyergestől néhány hónapon belül átkerült megbízható NER-üzletemberek érdekeltségeihez.

Egy nagyobb adagot elvitt Mészáros Lőrinc, az egykori zászlóshajó Közgépben pedig a Duna Aszfalton keresztül Szíjj László szerzett részesedést. Azóta változások jelei látszanak, idén például a Közgép nyerte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő 43 milliárdos közbeszerzését.

Rovatok