Index Vakbarát Hírportál

Brutális veszteséget termelt Csányi óriásvágóhídja a sertéspestis miatt

2020. június 8., hétfő 09:00

Jókora veszteséggel zárta a tavalyi üzleti évet Csányi Sándor mohácsi óriásvágóhídja, csaknem 5 milliárdos mínuszt hozott össze. Már 2018-ban is hasonló volt a helyzet, így a 23,5 milliárdos beruházással létrehozott MCS Vágóhíd Zrt. 2017-es indulása óta már több mint 10 milliárdos mínuszban jár – írja a 24.hu a cég beszámolója alapján. 

Annak ellenére sikerült ilyen rosszul a tavalyi év a cégnek, hogy bevételei 15 milliárddal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, több mint 63 milliárd forint forgalmat könyvelt el, exportja pedig egyenesen megduplázódott. A 24 elérte Éder Tamást, aki az igazgatóság tagja, egyben a Bonafarm-csoport igazgatója, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Éder azt mondta, a mohácsi vágóhíd közel 900 ezer normál sertést és 50 ezer kocát vágott 2019-ben, ami gyakorlatilag az egy műszak alatti kapacitás teljes kihasználását jelenti. Vagyis a cég csak félgőzzel termelt tavaly.

Éder a rendkívüli piaci környezettel magyarázta a veszteségeket. Mint mondta, a sertéspestis nyomán kialakult helyzetnek a magyarországi vágóhidak egyértelmű vesztesei voltak. A Kínában hatalmas pusztítást okozó afrikai sertéspestis nyomán kialakult sertéshúshiány miatt a kínai fogyasztók ellátását az import jelentős növelésével tudták megoldani.

Így azok a nyugat- és dél-európai országok, amelyek exportálhatnak Kínába sertéshúst, nagymértékben növelték értékesítésüket. Emiatt viszont az élősertés ára az EU-ban 40 százalék körüli mértékben nőtt. Mivel a magyarországi élősertésár a nagyobb vágóhidak szerződéseiben az uniós árhoz (azon belül is a német jegyzéshez) kötött, így a magyarországi sertésár is követte az uniós árnövekedést, és mivel a forint gyengült, volt olyan időszak, amikor közel 50 százalékkal kellett a hazai vágóhidaknak többet fizetniük az élőállatért, mint 2019 elején. Eközben az élősertés 50 százalékos drágulásához képest a sertéshús fogyasztói árának növekedése 30 százalék körüli volt, és ez a drágulás is legikább az év utolsó időszakában zajlott le.

Rovatok